Hétvégére ajánljuk

Piac, jóga, toronymászás


ingyenes program
Az év 25. hetének hétvégéjére szedtünk össze néhány izgalmas programot Győrben és Pannonhalmán.
Hirdetés

A Püspökvár-Toronykilátó péntektől vasárnapig 10 és 18 óra között várja azokat, akik vállalják a több mint 200 lépcső megmászását azért, hogy a páratlan panorámában gyönyörködhessenek.

CserókPlacc néven Helyiek a Helyiekért Termelői és Kézműves Vásár várja a látogatókat Győrszentivánon, most szombaton 7.30-tól 11.30-ig a Kossuth Művelődési Ház Sátrában (Déryné utca 50).

Június 20-án rendezik az első, Pannonkamra nevet viselő termelői piacot Pannonhalmán. A közösségi összefogásnak köszönhetően őstermelők, termelők, kézművesek és vendéglátósok várják a vásárlókat minden harmadik szombaton 7-15 óra között Pannonhalmán, a Majális téren. 10 órakor a rendezvényt Dr. Nagy István agrárminiszter nyitja meg, köszöntőt mond Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője, Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei Közgyűlés elnöke, valamint Vas Gábor, Pannonhalma polgármestere. Kísérő programok: A Szelindek Együttes térzenéje, hangszerbemutatója és tánctanítása. A gyerekeket lovaskocsikázás és kézművesfoglalkozás várja. Könyvbörze is lesz a Városi Könyvtár közreműködésével.

A Győri Jóga Egyesület június 20-án szombaton, a győri Aranyparton ingyenes jóga programot tart. A felnőtt hatha jóga gyakorlás 17 órától 18.30-ig tart, mellette párhuzamosan fut a gyerekjóga program. Végül lesz közös mantra éneklés is zenekísérettel és élő mandala állítása.

Vasárnap

Június 21-én vasárnap a Tarcsay úti piactéren 7-14 óráig ismét régiségvásárt tartanak. Immár időkorlát nélkül, minden korosztályt várnak a piacra, kincsek után kutatni, gyönyörködni a régi tárgyakban.

Régiségpiac
Fotó: O. Jakócs Péter

Vasárnap délelőtt 11 órakor a Győri Zsidó Hitközség a szigeti zsidó temetőben (Temető utca) várja mindazokat, akik együtt emlékeznének velük a Győrből elhurcolt zsidó testvéreikre.

Vasárnaponként  új sorozatot láthatunk a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér irodalmi közvetítése, a Pegazus online keretein belül. Elvesztél, elvesztem… Híres szerelmesek levelei címmel Posonyi Takács László, a Győri Nemzeti Színház művészének szerkesztésében és rendezésében. A mini dokumentumfilm-sorozatot a könyvtár a Facebook-oldalán mutatja be. Itt, valamint a könyvtár YouTube-csatornáján a beharangozója is megtekinthető a sorozatnak.

Kapcsolódó témák: #hétvége |#Kultúra |
további programok

Már dübörög a SZEN!

Ha április, akkor SZEN: idén is a Széchenyi István Egyetemen indult el a fesztiválszezon!

részletek

A Cserók Nóta Klub vendége volt a polgármester

Úgy tartja a mondás, hogy a magyar ember szíve van a nótában. Aki ott volt a győrszentiváni Cserók Nóta Klub tizenöt éves jubileumi ünnepségén, meggyőződhetett róla, hogy tényleg így van.

részletek