Jótékonyság

Öt otthont segített megszépíteni a Karitász

Fotó: Győri Egyházmegyei Karitász
JKA
2022.02.22. 19:15

„A Győri Egyházmegyei Karitász tavaly harmadik alkalommal vett részt az öngondoskodást elősegítő, állami támogatással megvalósuló Szép Otthonok programban” - nyilatkozta a Győr+ Médiának Paksa Balázs, a szervezet sajtóreferense.

A résztvevő rászoruló családokat arra ösztönzik, hogy önerőből javíthassanak nehéz lakhatási helyzetükön. A családok a Karitász munkatársával közösen, az általuk biztosított eszközökkel, folyamatos konzultáció és motiválás mellett végzik a munkát. Ez udvari rendrakást, lomtalanítást, alapos takarítást, kisebb házjavítási feladatokat jelent. A résztvevőket bútor- és használati tárgyak adományozásával is támogatják. 2021-ben összesen öt esetben segítettek ily módon.

„Egyikük, egy édesanya két gyermekével és a nagymamával él családi házában. Örömmel csatlakoztak, hisz lakásuk belső felújítása folyt, éppen a vakolatok javításában és festésében volt szükségük komoly segítségre, amit szakemberek híján saját maguk próbáltak megvalósítani. A nagy udvart és kertet szintén önállóan, szorgalmasan gondozták. A projekt során a ház összes helyisége alapos takarításon, penész-mentesítésen, apróbb faljavításokon és tisztasági festésen esett át, miközben a fürdőszoba használati értékét a felújítással sikerült jelentősen növelni.

“Az eddigi jó tapasztalatokkal gazdagodva idén újabb 5 családnak fogunk segítséget nyújtani a Szép Otthonok programban” – mondta a sajtóreferens.

Fotó: Győri Egyházmegyei Karitász