Országos Ügyfélszolgálati Versenyen mérettették meg magukat a Pannon-Víz Zrt. munkatársai

Szöveg és fotó: Pannon-Víz Zrt./Borsi Viktória
2023.10.29. 15:34

Idén Sopronban rendezték meg a víziközmű-szolgáltatók közötti Országos Ügyfélszolgálati Versenyt és Értékesítési Konferenciát, melynek keretében tizenhetedik alkalommal mérhették össze szakmai tudásukat és rátermettségüket a szolgáltatók csapatai egy háromnapos rendezvény keretében. A versenyek célja, hogy a víziközmű-szolgáltatók évről évre jobban megismerjék egymás tevékenységét, hozzájáruljanak az ágazat szolgáltatási színvonalának fejlesztéséhez és nem utolsó sorban erősítsék a szakma összetartozását.

A rendezvényen az AQUA Szolgáltató Kft. és a MAVÍZ közös szervezésében 17 csapat vehetett részt a versenyen, akik elméletben és gyakorlatban is bizonyíthatták elhivatottságukat és szakmai ismeretüket. A versenyzőknek a gyakorlati feladat során ügyfélkezelési szituációs feladattal kellett megbirkózniuk, elméleti tudásukat pedig panaszos levél válaszadásában, valamint helyismereti totó és szakmai teszt kitöltésében kellett bizonyítaniuk.

A Pannon-Víz Zrt.-t Bellovics Mara, Bikali Éva és Szigethi Szilvia képviselte, akik eredményesen szerepeltek a verseny során.

Köszönjük munkatársaink versenyen való részvételét és elhivatottságukat a szakma iránt, továbbá gratulálunk a nyerteseknek, valamint minden résztvevőnek!

Kapcsolódó témák: #pannon-víz | #ügyfélszolgálat | #verseny |