Óriás buli a ’90-es évek sztárjaival

Győr+
2023.06.05. 09:00

Óriási bulira számíthatnak mindazok, akik részesei lesznek a Melody Maker és a Győri Filharmonikus Zenekar közös crossover produkciójának június 8-án 21 órától a Dunakapu téren. A szimfonikus szuperkoncert kirobbanó zenei élményét a nyolcfős Melody Maker show-koncert zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar ötven művésze, három vokalista, valamint alkalmanként 1-1 meghívott sztárvendég garantálja a szabadtéri helyszínen.

A felhangzó slágerek egyveleg formájában szólalnak meg, mely a legismertebb hazai és külföldi dallamokat fűzi egymásba. A profi zenészekből és énekesekből álló Melody Maker formációt a ’90-es évek magyar sztárzenekarok tagjai alapították, a társulatokat Rácz Márton dirigálja.

„Megint egy olyan területre tévedtünk, ami nem a mi fő profilunk, de meggyőződésünk, hogy régiós zenekarként nekünk minden igényt ki kell szolgálni” – mondta az együttműködésről Fűke Géza, a győri társulat igazgatója. “Belecsapunk egy vadonatúj innovációba, amit még idáig nem csináltunk, a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek könnyűzenei slágereit játsszuk szimfonikus zenekari átiratban. Igazi fergeteg partyt tartunk június 8-án a Dunakapu téren.”

A nagyszabású est egyedülálló látvány- és zenevilágot, a színpadi koreográfiát, fény- és hangtechnikát ígér. A szimfonikus szuperkoncert ingyenesen látogatható.

A Győr+ Rádióban nemrégiben Fűke Géza is beszámolt az eseményről:

Kapcsolódó témák: #Győri Filharmonikus Zenekar | #Melody Maker |