Hirdetés
Győr+Konyha

Nyári étkek: Hideg epres dinnyekrémleves

Fotó: Szarka Zsófia
Szarka Zsófia
2020.06.18. 07:58

Mit kezdjünk a sok dinnyével? Készítsünk illatos, gyors krémlevest belőle, bármilyen napszakban.

Hirdetés

Strandra is vihető, másnap turmixként is iható, de tápláló, vitamindús, és a két piros gyümölcs kombinációja igazi illatfelhőt képez maga körül.

Az az igazság, hogy már fél éve tart az a jó szokásom, hogy minden reggel 6 dl vízzel indítom a napom. Sokat olvastam erről, és alapvetően évek óta egy pohár vízzel kezdtem a reggelt, de most növeltem az adagot. A dinnye azonban egy sokkal kellemesebb verziója a folyadékbevitelnek. Legalább 80 százaléka víz, azonban nem véletlenül édes. Késő délután már nem ajánlott a fogyasztása magas cukortartalma miatt, azonban addig, főként délelőt,t igazi üdítő fröccs. Ezért a vízdiétákba, ami azt jelenti, hogy kiemelt figyelemmel fogyasztunk folyadékot, remekül beilleszthető. Egy leves vagy turmix során pedig észre sem vesszük, mennyit „ittunk”. Felsorolhatnám a rendkívüli hatásait, mint a vérnyomás szinten tartása, a bőr szépítése, a bélrendszer helyreállása, de mindez csupán a magas víztartalma miatt van, hiszen most már egyértelműen tudom, hogy mindennek ez az alfája és az omegája, ha naponta 3-4 liter folyadékot megiszunk. Természetesen, ezen még én is csak dolgozom.

Hirdetés

Bevásárló lista (2 főre)

  • 1 vastag, nagy szelet dinnye
  • 300 g eper
  • 15 szem hántolt mandula vagy 30 g szeletelt
  • 100 ml natúr joghurt
  • 1 ek méz (vagy édesítőszer)
  • negyed citrom leve
  • 250 ml víz

Elkészítés:

Egy turmixgépre lesz szükségünk vagy egy botmixerre.

Tipp: A dinnyét úgy magozom ki gyorsan, hogy a dinnyeszeletben 2 magsáv fut, azt egy páros késsel „kikaparom”, így már el is távolítottam őket.

A turmixgépbe pakolok minden hozzávalót és összemixelem. Amennyiben botmixerrel dolgozom, úgy egy üvegtálba teszek mindent és turmixolom 4-5 percig, szép krémesre a magokkal együtt.

Feltétként görög joghurtot csurgatok bele és a friss gyümölcsöket adom hozzá. Folyadékban gazdag, vitamindús leves a meleg napokra.

likeold
a fb oldalunkat