Iskolakezdés

„Normális” tanévre készülnek a Gárdonyiban

Fotó: Győr+
Zombai-Kovács Ákos
2021.08.09. 12:09

A jelenlegi állás szerint „normális” tanévre készülnek az egyik legpatinásabb győri általános iskolában. Erről az intézmény igazgatója beszélt a Győr+ Médiának.

Nyugodt tanévre készültünk tavaly nyár végén, aztán a Covid-járvány miatt eléggé bonyolult hónapokat éltünk át” – fogalmazott Gecsei Kolos. „Közösen, diákok, tanárok és szülők azért mégiscsak túléltük valahogy ezt az időszakot, sok tapasztalatot szereztünk, sok új dolgot be is tudunk építeni az oktatás folyamatába” – tette hozzá az igazgató. „Jól jött, hogy normál rendben, jelenléti oktatással tudtuk zárni az előző tanévet és értékelni a diákokat, ez jó kiindulási pont volt a nyári szünetre” – emelte ki a szakember.

A nyár a gyerekeknek főleg a táborozásról szólt, míg az iskolában kisebb állagmegóvó munkát zajlottak és zajlanak még most is, takarítunk, fertőtlenítünk, készülünk az új tanévre” – mondta Gecsei Kolos.

A jelenlegi állás szerint normális tanévre készülünk, amelyben jól tudjuk majd kamatoztatni a korábban, a járványos időszakban szerzett tapasztalatokat, képességeket és készségeket” – tette hozzá az igazgató.

A hónap utolsó hetében „Sulikóstolóra” várjuk a leendő elsősöket és szüleiket, majd augusztus 31-én az évnyitóval hivatalosan is megkezdődik számunkra a 2021-2022-es tanév” – zárta szavait a direktor.

A Gárdonyiban 90 kisgyerek kezdi meg általános iskolai tanulmányait, a tanulói létszám pedig 730 az oktatási intézményben.

Kapcsolódó témák: #iskolakezdés |