Képzőművészet

Nonstop karnevál! kiállítás megnyitó

Fotó: Mekliz Fotóstúdió
Győr+
2021.12.11. 19:56

A mai napon megnyílt a drMáriás legújabb és legizgalmasabb alkotásait bemutató kiállítása a Magyar Ispitában.

A megnyitó Radnóti Ákos alpolgármester köszöntőjével kezdődött, aki elmondta, jó látni, hogy a számtalan győri programlehetőség mellett is sokan választották ezt a kiállítást, amely jól mutatja az emberek kortárs képzőművészet iránt tanúsított érdeklődő hozzáállását.

“Bélát 7-8 éve, városvezetővé válásom idején ismertem meg. Ekkor döntöttem úgy, hogy felkarolom a kortárs művészeteket. Ennek jegyében számtalan kiállítással lehet találkozni a városban.” – mondta az alpolgármester, majd hozzátette: “Szükség van a városban a kortárs megmutatására, ráadásul ebben az évben ünnepli Győr várossá válásának 750. évfordulóját. Számtalan olyan kiállítás, művészeti alkotás, kiadvány, könyv valósult meg, amely a kultúra sokszínűségét bizonyítja városunkban.”

Radnóti Ákos szavai után Szombathy Bálint esztéta mesélt az alkotó életéről, pályafutásáról és annak kihívásairól, amely a nyolcvanas években indult és több korszakváltást is magában foglalt.

Végül maga drMáriás is köszöntötte az egybegyűlteket és köszönetet mondott az alpolgármester támogatásáért.

“Egy nagyszabású kiállításom lehetett három éve az Esterházy-palotában, ahol a teljes munkásságomat bemutatták. Ami azóta történt és okot ad arra, hogy egy újabb módon bemutatkozhassak, az talán az utóbbi pár év termése, amely egyben egy új stiláris fordulatot is hozott a munkásságomban. Régebben foglalkoztam szépirodalommal, művészetkritikával, több kötetem jelent meg számos lapban, most viszont már nem írok sem szépirodalmat, sem kritikákat, hanem a festményeim mellé egy-egy kis szöveget.”

Az alkotó egyperces, Örkény-novellákhoz hasonlatos írásokként jellemezte ezeket a kis “sztorikat”, amelyek független kívülállóként próbálnak bemutatni, megmagyarázni egy-egy személyt, politikai-, közéleti jelenséget vagy éppen egy kép sorsát, keletkezési történetét mesélik el.

Az alkotásokat január 9-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Ispitában. December 18-án 17 órától Gulyás Gábor esztéta, január 8-án 17 órától pedig drMáriás tart majd tárlatvezetést.

A helyszínen kaphatóak az alkotó kiadványai és nyomatai is.

Fotó: MekliZ Fotó/Komlós Ádám

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #képzőművészet | #kiállítás | #Magyar Ispita |