Hirdetés

Névtábla Jordán László emlékére

Fotó: Marcali Gábor
Németh Boglárka
2022.06.28. 17:46

A város önkormányzata és a Bencés Diákok Győri Egyesülete emléktáblát állított Dr. Jordán László, jogász, győri bencés öregdiák, lokálpatrióta emlékére. A táblát-amely a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium oldalfalára került-kedd délután avatták fel.

Hirdetés

Az emléktáblát Lebó Ferenc szobrászművész készítette. Az ünnepélyes avatáson elsőként Dr. Jordán László legidősebb fia, a színész Jordán Tamás szólalt fel. “Köszönetet mondok mindenkinek, aki kivette részét abban, hogy ez az emléktábla felkerülhessen. Annak ellenére, hogy 1946 óta Budapesten éltek, szüleink győriek maradtak, eltéphetetlen szálak kötik őket ehhez a városhoz, mely nekem is és László öcsémnek is szülővárosa. Édesapánk a Győr Barátainak Köre Egyesület alapítója feleségével, édesanyánkkal“-emelte ki meghatottan Jordán Tamás, aki arról is beszélt, hogy édesapja bár nem beszélt a halálról, nem is félt tőle. A színész édesanyjukról is megemlékezett, aki 103 éves korában hagyta itt őt négy testvérével.

Dr. Horváth József, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgató helyettese jó barátságban volt Jordán Lászlóval, az igazgatóhelyettes idézte fel a jogász életútját. Dr. Jordán László öt évesen költözött Győrbe szüleivel, a városban érettségizett, itt találkozott élete szerelmével és itt áldotta meg házasságukat Apor Vilmos Püspök.

Hirdetés

“Mindig fontos volt számára a családi háttér. A Bencés Gimnáziumban töltött nyolc év meghatározó volt életében. Büszkén vallotta magát győri bencés öregdiáknak, részt vett az osztálytalálkozókon, nagy öröm az öregdiák közösség számára, hogy emléktábláját a gimnázium fala őrzi. A 75 éve érettségizettek nevében is Laci bácsi gyújtotta meg az első gyertyát”-emelte ki Horváth József.

A gimnázium után a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett jogász diplomát, majd apjától átvéve a stafétát Győrben dolgozott. Miután egy háborús támadás következtében leégett a gyár és az otthonuk, Budapestre költöztek, Jordán László azonban sosem feledte Győrt. Nagy szerepet vállalt a gyárvárosi hitéletben és szívén viselte, hogy Győrben egyetem működhessen.

1995 Szent László Emlékérmet,, 2002-ben Zechmeister Károly Ezüst Emlékérmet, 2003-ban pedig Pro Urbe díjat adományozott neki a város. Öt gyermeke, unokái és dédunokái születtek. 

Az eseményen Sárai-Szabó Kelemen, Bencés Perjel is méltatta a jogászt. “A mai világban ilyen példákra van szüksége a fiatalságnak. Ezzel a táblával felhívjuk a figyelmet arra, hogy így is lehet élni, így is lehet alkotni, így is lehet maradandót hagyni“- hangsúlyozta a perjel.

Benkovich Ferenc, katolikus Atya is szoros kapcsolatban állt Jordán Lászlóval, akinek Apor Vilmos alakja is fontos volt. “Nem csak beszélt, hanem tett is, ő a tettek embere volt“- mesélte az Atya, aki hozzátette az iskola és az első Apor szobor elkészítésében is nagy szerepe volt Jordán Lászlónak. 

A beszédeket követően megáldották a névtáblát, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit. Dr. Jordán László, 2015-ben, 97 éves korában hunyt el. 

Galéria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #egyetem | #emlékezés | #hitélet |
likeold
a fb oldalunkat