Fenyő Miklós halála nemcsak a magyar könnyűzene történetében jelent korszakhatárt, hanem azok életében is, akik személyesen dolgozhattak vele. A győri boogie-woogie zongorista, Dániel Balázs több alkalommal is együtt zenélhetett a rock and roll koronázatlan királyával. Most ezekből a közös pillanatokból idéz fel néhányat, tisztelegve a legendás előadó munkássága előtt.
Dániel Balázs, azaz Mr. Firehand, a boogie-woogie hazai nagykövete, akinek tehetségét és virtuóz hangszeres tudását senkinek nem kell bemutatni. Balázs tavaly már a 17. Boogiefesztet tartotta Győrben, ahol egy évben egyszer a stílus fővárosává változik a város. A villámkezű zongorista pályájából Fenyő Miklós dalai sem hiányozhattak, az élet pedig úgy hozta, hogy többször is volt alkalma együtt zenélni a rock and roll koronázatlan királyával.
„Jó tízéves történet már, hogy a Hungaria Tribute zenekar zongoristája voltam, amely Fenyő Miki jóváhagyásával játszotta a nagy-nagy slágereket. Több zenésztársam Miki zenekarához is tartozott: Ufó (Ujfalussy Gábor), Dedy (Zsoldos Gábor) vagy éppen Dudi (Dudinszky Zoltán), míg az énekesnő Baby Gabi volt. Több fellépésünkre is eljött Miki, innen az első találkozás vele. Emlékszem, a Kasza Bubu című dalt játszottuk, amikor Fenyő feljött a színpadra énekelni. Ennek a dalnak a közepén van egy zongoraszóló, amit kissé izgatottan játszottam el, de Miki egy jól ismert egyezményes jellel mutatta nekem, hogy szerinte remekül sikerült! Persze, hogy nagyon jól esett!” – mesélte Balázs, aki azt is hozzátette, hogy a szintén legendás margitszigeti koncertek egyikére is meghívta Miklós a Hungaria Tribute zenekart, ami újfent felejthetetlen élményt jelentett. Sőt az egyik közös fellépés alkalmával igazi kuriózum várta a közönséget:
„Miki elénekelte velünk a Hotel Menthol egy olyan versszakját, amely végül soha nem került lemezre…”

2015-ben, a 8. Boogiefesztre pedig Balázs meghívta Fenyőt, aki örömmel tett eleget a felkérésnek. A győri zenész jó szívvel emlékszik a közös próbára és a közös munkára is. Különleges ajándékot is kapott akkor a legendától:
„Megkértem Mikit, írja nekem alá az egyik bakelitlemezüket. Azt mondta, hogy ez nagyon különleges autogram lesz, mert bal kézzel és visszafelé írja rá a nevét. Szerintem ezzel is megtisztelt, meg persze már azzal is, hogy elfogadta a meghívásom, és emelte a 8. Boogiefeszt fényét. Hozzáteszem, soha olyan gyors ütemben nem fogytak a jegyek az előadásra, mint amikor ő volt az egyik sztárvendég…”
Dániel Balázsnak abban a varázslatban is része volt, amelyet a Puskás Arénában tartott a Hungária 2024-ben: a Dollyt, Fenyő Miklóst, Novai Gábort és Szikora Róbertet kísérő zenekar zongoristája lehetett. A nagyszabású koncertet egy hónapos próbafolyamat előzte meg, ahol Balázs elmondása szerint Miklós nagyon figyelt a részletekre, segítette a zenészeket, ötletelt, és végig kivette a részét a munkából azért, hogy a közönség a lehető legjobb produkciót kapja.
„Miki a próbák alatt sem hazudtolta meg legendás fociimádatát: telefonján nézte a meccseket, ha éppen nem az ő dala következett. Ám amikor ő énekelt, akkor maximálisan csak arra koncentrált. Nagyszerű élmény volt vele dolgozni.”
Ez az élmény 2025-ben pedig újra megadatott Balázsnak, méghozzá kétszer is: az MVM Dome-ban dupla koncertet adott a legendás Hungaria, a zongoránál ismét a győri zenésszel.

„A koncertek utáni zárópartin odamentem Mikihez, hogy mégis mennyire volt elégedett a játékommal. A rá annyira jellemző csibészes módon válaszolt: »Ha már így rákérdeztél, akkor elmondom neked…« Egyből levert a víz, mert itt tartott egy kis hatásszünetet… majd úgy folytatta, hogy nagyon tetszik neki, amit csinálok. Már a próbák alatt is figyelt, és tetszettek neki a szólóim, a játékom lüktetése, és külön kiemelte, hogy milyen alázatosan állok a zenéhez. Mindezt tömören is összefoglalta egy pikánsabb jelzővel…” – emlékezett mosolyogva Dániel Balázs, aki most azt is elmesélte, hogy később Fenyőék hívták: legyen a szólóprodukciójának is a zongoristája.
„Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak! Egyéb zenei elfoglaltságok miatt nem tudtam vállalni, hiszen Mikinek mindig rengeteg koncertje volt, de igazi elismerésként éltem meg ezt a felkérést is. Szerencsésnek tartom magam, hogy megismerhettem, hogy játszhattam a dalait, hogy együtt dolgozhattam vele. Tényleg kortalan nagysága volt a magyar könnyűzenének. Olyan előadó, aki nemcsak dalokat, hanem egy egész világot adott a hallgatóinak. Hálás vagyok neki, hiányozni fog.” – zárta Dániel Balázs, virtuóz boogie-woogie zongorista.