Nem adott elsőbbséget, felborított egy autót, majd angolosan távozott egy férfi Győrben – VIDEÓ!

Győr+
2023.12.12. 09:02

A Győri Járási Ügyészség cserbenhagyás miatt emelt vádat egy 50 éves férfi ellen, aki nem adott elsőbbséget, majd a baleset után elhajtott a helyszínről.

A vádirati tényállás szerint az 50 éves terhelt 2023 áprilisában, a délutáni órákban Győr belterületén haladt járművével, mikor egy kereszteződésben a „STOP” tábla ellenére megállás nélkül hajtott be, és ennek során a védett úton szabályosan közlekedő sértetti jármű oldalának ütközött, ami az ütközéstől megbillent és fel is borult.

A vádlott az ütközést követően megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A baleset során szerencsére senki nem sérült meg.

A vádlott ellen az ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat, mely bűncselekményért egy évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a járásbíróság határozott ideig tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

Íme a balesetet rögzítő térfigyelő kamerarendszer felvétele:

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség

Kapcsolódó témák: #cserbenhagyó | #közlekedés | #ügyészség |