Harmadik napján is tudott újat mutatni az Öt Templom Fesztivál

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2022.05.15. 10:23

Az Öt Templom Fesztivál megnyitja az újvárosi templomok ajtajait, hogy egy fesztivál erejéig, vallási és kulturális hovatartozástól függetlenül együtt lehessünk bennük.

Idén immáron tizenhetedik alkalommal rendezik meg városunkban az Öt Templom Fesztivált, amely hagyományos módon a párbeszéd mellett ez alkalommal is elsősorban az elfogadásról és a hitről szól. 

A harmadik, szombati nap a Capella Theresiana kórusPilinszky és a Zene programjával kezdődött, akik 17 évvel ezelőtt alakultak, elsősorban professzionális liturgikus zenei szolgálatra, melyet azóta is rendszeresen végeznek Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz templomban. Az énekegyüttes Pilinszky születésének 100. évfordulójára 2021-ben egy olyan műsort állított össze, melyben Pilinszky művészetekhez és főleg a zenéhez való kapcsolatát kívánta reprezentálni. A koncertet a kórus alapító karnagya Dr. Merczel György vezényelte.

Este 8 órától pedig az etno-folk és világzene egyik legrégibb hazai képviselője, a Makám lépett a közönség elé, akik a távol-keleti, a balkáni az afrikai zenék mellett a jazz és a kortárszene egy szeletét is bemutatták Győrben.

Az Öt Templom Fesztivál ma tovább folytatódik, a részleteket ITT találja.

Galéria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #Kultúra | #öt templom fesztivál |