Útfelújítás

Négy lakóutca újul meg félmilliárdból

Fotó: O. Jakócs Péter
Zombai-Kovács Ákos
2020.09.20. 17:41

A koronavírus okozta gazdasági válság miatt több mint 700 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat idén az útkezelő, de az útfelújítások nem álltak le Győrben. A szakemberek jelenleg négy különböző városrészben is dolgoznak.

A nádorvárosi Sió utcában, a révfalui Mayer Lajos utcában, a gyárvárosi Külső Árpád úton és a ménfőcsanaki Hajnalcsillag utcában is jól halad a munka.

Az aktuális győri fejlesztésekről az útkezelő szóvivője számolt be a Győr Plusznak. „Ezeknek az utcáknak a felújítását már régóta tervezzük, kiemelten kezeljük fejlesztésüket a vírus okozta megvonások ellenére is” – mondta Máthé-Tóth Péter.

A Sió utca a legnagyobb falat munka szempontjából, ott 400 méteren teljes burkolatcsere zajlik, plusz még járdát is építünk, sőt ha elkészül a munka, az ott lakóknak lehetőségük lesz az úgynevezett félkerekes parkolásra” – tette hozzá a szakember. „A Mayer Lajos utcában előbb a csapadékvíz-elvezetést kellett megoldani, majd 150 méter hosszan burkolatcsere történik” – fogalmazott a szóvivő.

„A Külső Árpád úton több mint 400 méteren zajlik teljes burkolatfelújítás, míg a Hajnalcsillag utcában 200 méter hosszan frissítik a felületet” – mondta Máthé-Tóth Péter. Az Útkezelő Szervezet illetékese hozzátette, van még egy ötödik helyszín is, a Vadvirág utcában a lakók kérésére több tucat új parkolót alakítanak ki a közeljövőben. A négy lakóutca felújítása egyébként összesen közel félmilliárd forintba kerül, ezt a forrást az önkormányzat biztosítja a szervezet számára.

Kapcsolódó témák: #helyi fejlesztés |