Egyházmegyei fejlesztések

Négy helyszín, öt év, hat kiállítás

Fotó: Ács Tamás
J. Kovács Andrea
2022.06.16. 14:31

Négy településen öt év alatt hat kiállítás. Röviden ez a mérlege, annak a nagyszabású pályázatnak, amelynek segítségével a Győri Egyházmegyében látványos fejlesztések történtek. A most lezárult „Konvent-Káptalandomb turisztikai attrakciófejlesztése” névre keresztelt projektről sajtótájékoztatón számoltak be a Hittudományi Főiskolán.

Dr. Veres András megyéspüspök először arra figyelmeztetett, hogy a vallási turizmus és a zarándoklat nem ugyanaz. Míg előbbi a vallásilag jelentős helyek érdeklődésből, de nem hitből fakadó látogatását jelenti, addig az utóbbinak kimondottan lelki célja van, a hit elmélyítését szolgálja.

A most befejeződő pályázat azért is fontos, mert mi vallásos emberek nem akarunk bezárkózni, hanem szeretnénk az értékeinket minden érdeklődőnek bemutatni.” – fogalmazott a püspök. Azt reméli, hogy a megújult Káptalandomb olyan hely lesz, ami évszaktól és napszaktól függetlenül mindig elérhető és vonzó.

Június végére elkészül a székesegyház belső felújítása, a Szent László herma visszakerül a helyére, a külső renoválással pedig november közepére végeznek. Ugyanakkor a város is elkezdte a hatáskörébe tartozó munkák tervezését. Ha megvalósul, akkor a Káptalandomb valóban Győr belvárosának legszebb részévé válik.

A Konvent -Káptalandomb projekt 1, 1 milliárd forintjából készült el a bazilika kiállítóterme, ahová a kincstárat költöztették. Az egyházmegyei könyvtár multimédiás eszközöket és biztonsági vitrineket kapott, valamint a kiállítótér is bővült. A Káptalandomb 11. szám alatti házat új bútorzattal és multimédiás eszközökkel fejlesztették, a közösségi térben már 3D-számítógépes modellel lehet megtekinteni épületeket és köztéri alkotásokat.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #fejlesztések | #Győri Egyházmegye |