Napközben borlovag avatás, este Ákos koncert

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2025.08.30. 07:35

Parádés hangulat, valódi sztárparádé, no és természetesen mennyei falatok, finom nedűk várják a Győri Bornapokra kilátógatókat a szombati napon is. Negyvenhét borász hozta el a háromnapos, már csütörtök óta tartó rendezvényre válogatott, kiváló minőségű portékáit, ezúttal a Radó-szigetre. Fantasztikus élményt ígér ma az Európai Borlovagrend felvonulása, a Borlovag avatási ceremónia, este pedig Ákossal és nyárzáró koncertjével inthetünk búcsút a vakációnak.

A háromnapos Győri Bornapoknak az idei évben a Radó-sziget ad otthont, ám nem csak a helyszín változott, egyéb újítások is várták, és természetesen várják ma is a nagyérdeműt.

Az eligazodáshoz némi segítséget kínál a térkép, mutatjuk a pontos helyszínrajzot:

Kikacsint azonban a Radóról a rendezvény a mai napon, hiszen az Európai Borlovagrend felvonulását a belvárosban követhetik az érdeklődők, alább mellékeljük a szombati, pontos programot, amelyben részletesen olvasható az utcák listája, az útvonal, ahol az ünnepélyes, fúvósokkal és mazsorettekkel kibővült menet halad majd. A Borlovag avatást pedig délután öt órától a Loyolai Szent Ignác bencés templomban lehet figyelemmel kísérni. A Radó-sziget ad helyet a délutáni koncerteknek. 17 órától a Tom White and the Mad Circus nevű fergeteges rockabilly banda szórakoztatja a közönséget. A koncert önmagában is különleges lesz, nekünk, győrieknek pedig azért, mert vendégelőadóként fellép a srácokkal Domján Ákos, a helyi illetőségű, egyre sikeresebb fiatal rock and roll énekes, akivel néhány napja a fellépésük apropóján beszélgetett kollégánk.

Fél kilenctől Ákos lép a színpadra a Dunakapu téren, aki a sikeres nyári fesztiválszezont rövid tengerparti nyaralással pihente ki, hogy feltöltődve érkezzen Metropolis című turnéjának győri állomására. Ma legújabb dalai mellett az ikonikus nagy slágerekre is tombolhat a Dunakapu tér többezres közönsége. A kabócák zaját és a tenger morajlását Farkas Mónika telefonhívása törte meg a minap, Ákos pedig örömmel válaszolt a Győr Plusz kérdéseire. “Győr nagyon kedves helyszínünk, sok-sok éve itt adjuk a turnézáró koncertjeinket. Ez a mostani győri előadás számunkra ráadás, jutalomnak is élem meg: egy ilyen koncertre a törzsközönség mellett olyan érdeklődők is eljönnek, akik másképp nem jutnának el a fellépéseinkre. Sok energiát teszünk a produkciónkba, nagyon készülünk, szeretünk színpadon lenni, egymást is szeretjük, és azokat is, akik érdeklődéssel fordulnak felénk. Várom a találkozást a győri közönséggel. Mindenkit szeretettel várunk! Jó buli lesz, komoly látványvilággal érkezünk, úgyhogy megéri kilátogatni a Dunakapu térre augusztus 30-án” – ígérte meg a lapunknak Ákos.

Augusztus 30. szombat
15.00 – Bright Beast Duo
16.30 – Az Európai Borlovagrend felvonulása 
Útvonal: Rába Hotel – Baross út – Kazinczy utca – Széchenyi tér.
 Közreműködik a Rába Fúvószenekar és a Naszályi Mazsorettek.
17.00 – Borlovag avatási ceremónia
Helyszín: Loyolai Szent Ignác bencés templom (Széchenyi tér)
17.00 – Tom White and the Mad Cirkus 
19.00 – Dániel Balázs Trió & Pleszkán Écska 
20.30 – Nyárzáró koncert: Ákos – Metropolis turné (Dunakapu tér)

Elő tehát az esőkabátokat, kedvét senkinek ne szegje egy esetleges nyári zápor! Mindenkit vár szombaton is a Radó-sziget, illetve a sok-sok belvárosi esemény!

Galéria: Ábrahám Kitti

Néhány pillanatkép a pénteki bornapról: