Nagy siker volt a Ménfőcsanaki Szüreti Nap

Győr+ Fotó: Győri Könyvtár
2022.10.02. 06:00

Október 1-én Őszi Szüreti Mulatságon vehettek részt az érdeklődők a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély udvarán. A délután 15 órakor kezdődő eseményre felnőtteket és gyerekeket egyaránt vártak különféle programokkal: elsőként Fazekas Mihály jól ismert történetét tekinthette meg a közönség a Bab Társulat szórakoztató, interaktív óriásbábos előadásában, “Ludas a Matyi!” címmel.

Ezután a Ménfőcsanaki Kertbarátok Köre tartott bemutatót a szőlőfeldolgozáskor használatos eszközökből, illetve ízletes must-kóstolásra is lehetőség volt.

A bemutatót követően a Marcal Néptáncegyüttes volt soron, akik Németh Dénes zenekarának kíséretével csodaszép népi táncokat adtak elő a színpadon.

Az este utolsó programeleme a Magyar Operett Társulat műsora volt, mely során 3 előadóművész örökzöld operett slágerekkel szórakoztatta a népes közönséget.

A délután folyamán finom borokat kóstolhattak, valamint lángost és zsíros kenyeret falatozhattak a vendégek, a kicsiknek pedig ugrálóvárral készült a szervező Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér. A rendezvény a gyerekek, felnőttek és idősek számára egyaránt kikapcsolódást nyújtott, és a magyar népi hagyományok megőrzésére is hangsúlyt fektetett.

Széchenyi 2020, készült Magyarország kormánya megbízásából az Európai Unió támogatásával a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében.

(X)

Kapcsolódó témák: #győri könyvtár | #szüreti mulatság | #TOP |