
Dr. Nagy Richárd László új lendülettel, előremutató fejlesztési tervekkel vágott bele képviselői munkájába a 10. választókörzetben. Korábban pedagógusként dolgozott, akkor vált világossá számára, hogy hivatásában fontos szerepet tölt be az, ha másokon segíthet. A képviselői munka is éppen ilyen: felmérni a győriek igényeit, majd beruházásokkal könnyíteni a városban élők mindennapjain, és más, felmerülő problémákra is hatékonyan reagálni.
Már a választások utáni első hónapok is mozgalmasan teltek, a győri Fidesz-frakció tagjaival közösen dr. Nagy Richárd László aktív munkába kezdett ősszel, így a többi között jótékonykodtak is, ami az adventi időszakban egyébként is prioritást élvezett a hamarosan három gyermekkel büszkélkedő édesapa életében.
A Fidesz–KDNP győri önkormányzati képviselőjének célkitűzései között szerepel a játszóterek korszerűsítése, illetve Marcalvárosban a galambok is sok bosszúságot okoznak, ami miatt már szakemberekkel is felvette a kapcsolatot a politikus.
Elsőként azonban a parkolási helyzetre szeretne megoldást találni. „A Győri Útkezelő Szervezet szakembereivel végigmentünk már Marcalvárosban, akik felmérték, hogy hol lehetne új parkolókat kialakítani.
Szeretném azonban, ha a területen élők elmondanák a véleményüket, ezért egy szavazást indítok a hétvégén. A szavazást január 18-án, szombaton 10 és 12 óra, valamint január 19-én, vasárnap, ugyancsak 10 és 12 óra között tartjuk a Marcalvárosi Közösségi Pontban. A szavazáson azok vehetnek részt, akik az Illyés Gyula utca 9–14. szám, a Déry Tibor utca 1–20. szám, vagy az Örkény István utca 1–3. szám alatt állandó lakcímmel rendelkeznek.
Mindenkit arra biztatok, hogy jöjjön el, tegyék le voksukat amellett, hogy parkolók épüljenek vagy maradjon a zöldterület” – hívta fel a figyelmet dr. Nagy Richárd László. A képviselő kiemelte: ha a győriek a parkolóépítés mellett döntenek, fák kivágásával nem, zöldterület csökkentésével azonban járna a fejlesztés, ám akkor is ültetnének plusz növényeket a területre.