Augusztus 20.

Nagy a buli Marcalvárosban

Fotó: Fotó: Mekliz Fotó/Kasza Fruzsina
Győr+
2021.08.21. 08:31

Ahogy arról a rendezvény előtt Hajtó Péter főszervező is beszélt: három napos buli várja a marcalvárosiakat és persze azokat is, akik vendégként érkeztek a rendezvényre. Tegnap a legnagyobb érdeklődést Kis Grófo fellépése hozta.

Igazi buli hangulat és rengeteg program várta tegnap is a győrieket Marcalvárosban, ahol javában zajlott a három napos rendezvény, amelynek kínálatát úgy állították össze, hogy minden korosztály megtalálja a számításait.

A gyermekeket bűvész és bóhóc szórakoztatta kora délután, s az időjárás is kegyes volt, hiszen kellemes, nyári idő fogadta a kikapcsolódni vágyókat.

A színes forgatagban helyet kapott a körhinta – kisebbeknek és nagyobbaknak is – a dodgem, a céllövölde s mindenféle mókás szerkezet, amely az önfeledt szórakozást szolgálta. Élvezték is az emeberek, mindenhol mosolygó és önfeledt arcokat lehetett látni, korosztálytól függetlenül.

Galéria: Mekliz Fotó/Kasza Fruzsina

Hevesi Tamás, Péter Szabó Szilvia, Mr. Rick és Vastag Csaba koncertjét is nagy érdeklődés követte, ám a legtöbben a mulatós zene jeles képviselőjének, Kis Grófonak a fellépésére voltak kíváncsiak. Az előadó hozta is a tőle jól megszokott nótákat, poénokat s örömmel nyugtázta, hogy a győriek nagyon is tudnak bulizni!

Kis Grófo hatalmas hangulatot csinált

A rendezvény augusztus 21-én, szombaton is folytatódik! A gyermekeket ismét kora délutántól várják különféle műsorokkal és ma sem marad otthon Rudi bohóc sem. Fellép Mentee, Kollányi Zsuzsi, az AK26, Náksi és Tóth Andi is. További részletek ITT érhetők el!

Kapcsolódó témák: #augusztus 20. | #koncert | #marcalváros | #szórakozás |