Mókás matinét mindenkinek

Fotó: Győri Balett
P. Csapucha Adrienn
2022.08.26. 12:34

A tánc szavak nélkül fejez ki és ad át érzelmeket, ezt pedig jó, ha már egészen fiatal korban megtapasztalhatják a gyermekek. A Győri Balett az előttük álló évadban is kiemelt figyelmet fordít a kicsikre, mesésen mókás darabokkal kápráztatják el a kultúrakedvelő csöppségeket.

Kéthetente szombaton gyerekzsivaj tölti majd be a Győri Balett Stúdióját, hiszen ezeken az alkalmakon matinéra várja a kicsiket és a nagyobbakat a mindig lehengerlőt alkotó társulat. „Már két évvel ezelőtt célul tűztük ki, hogy közönségből közösséget teremtsünk, ezt pedig a legkisebbeknél kell elkezdeni. Ez persze egy nagyon felelősségteljes feladat, de azt a szemléletmódváltást igazolja, ami lételeme a társulatunknak, a környezettudatosságtól kezdve, kultúránk védelméig fontos, hogy ez a vízió árnyalja a Győri Balett jelenét és a jövőjét” – árulta el a Győr+ Médiának Velekei László. Az igazgató egyúttal kiemelte, hogy a gyerekek ösztönösen megszólítják, bevonják a saját környezetüket, így valóban egy széles közönség jöhet létre. A direktor úgy véli: a legfelemelőbb a fiatal közönséggel kapcsolatba kerülni.

Az idei Magyar Táncfesztivál alkalmat adott arra is, hogy a miniFesztivál segítségével további tapasztalatokat gyűjtsön az együttes az ifjú közönségéről. A gyerekek szeretik a darabjainkat, egyrészt mert érdekli őket a történet, élvezik a táncot, a zenét, a látványt, másrészt pedig azért, mert szeretnek a részeseivé válni, hiszen a legtöbb előadásunk után bemehetnek a díszletbe és táncolhatnak a táncosainkkal” – ezt már Csepi Alexandra hangsúlyozta találkozónkkor. A társulat projektmenedzsere rámutatott, hogy a fiatalok számára koruknak megfelelően állítják össze a repertoárt.

A 0-3 éves korosztálynak a csecsemőszínházi előadásokat ajánlják (például a Kippkopp és Tipptopp és Kippkopp Karácsonya), ahol még halk zenével, 2-3 fővel, természetes fények segítségével szórakoztatják a piciket. Ezt követik a 3-10 éves korosztály számára alkotott produkciók (Maszkabál, vagy éppen a Max és Móric), ahol már világítással, aktív zenével, és több szereplővel találkozhatnak a kisebbek. Minden előadás végén interaktív foglalkozások kísérik a darabokat.

A szombati matiné kavalkád augusztus 27-én egy új bemutatóval indul, ekkor debütál a mókás Max és Móric előadás.

Ezt abszolút egy szerelemdarabként kezelem, hiszen korábban az a megtiszteltetés ért, hogy magam is táncolhattam a Pécsi Balettnál Herczog István koreográfiájára. Ez a színházi élmény határozta meg a pályafutásomat, és akkor, ott értettem meg, hogy ha már a legkisebbeket meg tudjuk szólítani a művészetünkkel, akkor egy olyan kultúrára éhes nemzedék jön létre, amelyik nyitott lesz a világra, az újdonságokra – vallotta be személyes élményeit Velekei László. Az igazgató édesapaként boldogan mesélt arról is, hogy a társulat tagjainak csemetéi állandó nézői az előadásoknak, így elsőkézből gyűjthetnek tapasztalatokat.

A Max és Móric kapcsán egy nagyon gyors, lendületes próbafolyamatot tudhatunk magunk mögött. Lesz egy meglepetés közreműködőnk, mégpedig Kiss Tünde, a Győri Nemzeti Színház színésznője, az ő felbukkanásával prózai elemek színesítik a darabot. Büszke vagyok a táncművészeinkre is, hiszen fantasztikus ahogy magukévá teszik ezeket a produkciókat, gyorsan reagálnak az interakciókra. Egy nagyon színes egyveleg lett, mi imádjuk, várunk mindenkit szeretettel ebbe a különleges atmoszférába” – zárta beszélgetésünket az igazgató.

Kapcsolódó témák: #előadás | #Győri Balett | #Kultúra | #matiné | #Max és Móric |