
A győri MOBILIS Interaktív Élményközpont január 30-án és 31-én pályatervezést segítő, innovatív oktatástechnológiai fejlesztéseket bemutató interaktív kiállítást szervez iskolai csoportoknak. A témával kapcsolatban Keszthelyi Bernadett, a Mobilis ügyvezetője volt a Juice vendége.
A Győr+ Rádió stúdiójának visszatérő vendége Keszthelyi Bernadett, hiszen a MOBILIS számos érdekes és hasznos programot kínál, amelyekről érdemes beszélni. Most sem volt ez másként, az ügyvezető elmondta, hogy az iskolásokat, az egyetemistákat és a családokat is folyamatosan kiszolgálják, sőt, a pedagógusok tájékoztatására is nagy hangsúlyt fordítanak.
A sikeres programok – például a Győri Gyerekegyetem – továbbra is elérhetők, de Keszthelyi Bernadett azt is elmondta, hogy ahogy a világ fejlődik, úgy kell a MOBILIS-nek is lépést tartani a változással. Ennek egyik eleme a január végén sorra kerülő rendezvény, amely a továbbtanulást, az életpálya kiválasztást segíti.
A rendezvény célja, hogy a 13 – 17 éves korosztály tagjai professzionális vagy játékos munkaszimuláció formájában, a modern digitális technológiák alkalmazásával tegyenek szert új ismeretekre és élményekre, így segítve őket életpályájuk vagy karrierútjuk építése során a rájuk váró döntéseik meghozásában.
Szó esett a különféle szimulátorokról is, hiszen lesz például mozdonyvezető-, repülőgép-, lakkozó-, hegesztő szimulátor, s persze nem hiányozhat a drón sem. Nem titkolt cél, hogy az élményalapú bemutató a műszaki pálya felé terelgesse a látogatókat, de persze mindenkinek ajánlott ez a két napos rendezvény.