Az ÉDUVIZIG szabályai

Mit szabad és hogyan?

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2020.02.03. 06:26

Országszerte, így az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) működési területén található töltések is elsősorban árvízvédelmi vonalak, melyek fő funkciója az általuk védett területek elöntés elleni biztonságának garantálása. Nem mindenki használhatja tehát ezeket kedve szerint.

A töltések az ÉDUVIZIG vagyonkezelésében állnak, ezért az igazgatóság törvényben meghatározott feladata az állaguk megóvása, mely végső soron a lakosság és javaik védelmét szolgálja. A fő feladat mellett a tényleges árvízvédekezés nélküli időben megengedett a töltéskoronák egyéb, de korlátozott hasznosítása. Így a területi vízügyi igazgatóság állandó engedélyt adott ki a töltéskoronákon kerékpárral, segédmotoros, illetve motorkerékpárral, valamint állati vontatású járművel történő közlekedésre. Egyes töltésszakaszokon a fentieken túl egyéb járművel is lehet közlekedni, ellenben ez már jogszerűen kiváltott, névre és rendszámra szóló engedélyhez kötött. Quaddal vagy crossmotorral a közlekedés azonban szigorúan tilos.

Valamennyi járműre vonatkozó általános szabály, hogy tilos a töltéskoronán kívül a védmű bármely egyéb részén, a rézsűn, illetve a töltésláb tízméteres körzetében közlekedni és parkolni, hiszen ez illegális töltéskorona-használatnak minősül.

Alapvető tény, hogy a töltés nem közút, így eltérő közlekedési szabályok vonatkoznak rá, ezért fontos a körültekintő közlekedés.

Az igazgatóság a művek védképességének megőrzése, karbantartási munka vagy egyéb célfeladat érdekében a töltéskorona megközelítését vagy használatát bármikor korlátozhatja vagy megtilthatja, ideiglenesen vagy véglegesen kivonhat töltésszakaszokat, melyeken tilos közlekedni gyalogosan vagy bármilyen eszközzel.

A vízügyi igazgatóság ezúton is kéri a lakosságot, hogy közösségi szellemben tekintsen a töltésekre és kölcsönös toleranciát tanúsítson az ott közlekedőkkel szemben, bízva abban, hogy ezáltal hosszú távon kialakul az a területhasználati kultúra, mely mindannyiunk megelégedésére szolgál. Az igénybe vehető töltéskorona-szakaszokról, az engedély kiváltásáról és a töltésközlekedési szabályokról az eduvizig.hu „Töltéskorona használati rendje” menüpont alatt további részletes információ olvasható

Kapcsolódó témák: #ÉDUVIZIG | #közlekedés |