Ne félj, segíts!

Mindenkinek szüksége lehet a vérre!

Fotó: Fehérné Ikervári Rita
Havassy Anna Katalin
2020.07.26. 19:51

A véradás fontosságáról már rengetegszer írtunk, jelenleg is zajlik a Véradó Vakáció elnevezésű kezdeményezés, amelyben a Győr+ Média is partner. Azonban most egy olyan esetet mutatnánk be, amely nem az emberekről, hanem az állatokról szól. Lüszi, a győri husky ugyanis véradásával mutatott példát.

„Tudod, vannak az életben olyan helyzetek, amikor gondolkozás nélkül indulsz és teszed a dolgod.” – kezdte. „ Szombat délután épp a közösségi médiát olvasgattam, amikor a sok-sok nyaralós és boldog poszt között egy rövid bejegyzést vettem észre: egy hölgy keresett olyan kutyát, aki a bajba lévő kiskutyájának adna vért, sürgősen…”

A fiatal anyuka a segítségkérő profilját megnézve három csodaszép gyermeket látott, s máris üzenetet küldött, azzal a szöveggel, hogy két kutyájuk is van, akik tudnának vért adni, indulnak ahová és amikor kell.

Lüszi (balra) és Töpi

„Megadtam a telefonszámom majd nem sokkal 16 óra után csörgött a telefonom. A beteg kiskutya orvosa volt, elmagyarázott mindent mivel jár a véradás és pontosan mi is fog történni az én kutyámmal. Még aznap 5 órára vártak minket az állatorvosi rendelőbe.

Rita összekészítette kisfiát és Lüszit, a nőstény huskyt és elindultak a rendelőbe. Valljuk be, nem kis feltűnést keltettek a vizsgálóban: „Meglepődtek, hiszen nem megszokott látvány egy anyuka a fél éves kisfiával és egy majd’ negyven kilós kutyával akik egy idegen kutya kedvéért rohannak vért adni…”

Egyébként ahogy a fiatal anyuka mesélte, már mindent előkészítettek, Flórián pedig roppant érdeklődéssel szemlélte a műveletet, na meg a rendelő berendezéseit, kellékeit.

„Lüszi kicsit nehezebben viselte az egészet, elsőre nem is sikerült vért venni tőle, de másodszorra már minden rendben volt. Nagyon kevés vért vettek le tőle, hiszen egy kis, 9 hetes tacskónak kellett a segítség. Megkapta a szükséges folyadékpótlást, türelmes volt, megvárta míg bekötözik a kis sebet. A jutalom falatot persze nem akart elfogadni, játszotta a sértődöttet, de egy baráti puszit azért adott az asszisztensnek… ” – nevetett Rita a szelíd husky kissé színpadias viselkedésén.

Otthon Töpi már izgatottan várta pajtását, aki naná, hogy az ismerős környezetben már befalta a jutalomfalatot, amit nagyon is megérdemelt.

Lüszi a véradás után, jutalomfalatra várva…

„ Nagyon bízom benne, hogy túléli a kiskutya ezt az egészet, egyelőre nem tudok a fejleményekről. S hogy miért is indultam útnak szombat délután egy ismeretlen segítségkérésére? Mert lehet egyszer az én kutyámnak lesz szüksége vérre és az én gyerekem fog könnyes szemekkel rámnézni „Anya ugye Lüszi meggyógyul?!”. És akkor nekem lesz szükségem valakire aki ugyanígy dönt és segít rajtunk. Ne féljünk vért adni! Míg nem lettem várandós, én is rendszeresen nyújtottam a karom, s amint lehet, újra megyek! S mint az eset is mutatja, az állatoknak is szüksége lehet a segítségre, remélem tényleg meg tudtuk azt a kis kutyaéletet menteni! Mindenesetre szerintem helyesen döntöttem, s köszönöm Lüszinek is. Nagyszerű kutyáink vannak! zárta Fehérné Ikervári Rita.