Szarka Zsófi konyhája

Mézdinnyekrémleves baconnel

Fotó: Szarka Zsófia
Szarka Zsófia
2020.08.16. 11:30

Furcsa párosnak tűnhetnek a címben szereplők első hallásra, mégis nagyon régi kombináció, és világszerte fogyasztják. Kutatásaim szerint pedig ez a fajta dinnye a szépkorúak egyik kedvenc gyümölcse.

Talán a görögdinnye Magyarországon a legnépszerűbb tökféle, de több dinnyefajta sorakozik még a kínálatban édesség gyanánt, amit érdemes kóstolgatni. Korábban a szomszéd nénink termesztette a dinnyéket és kínálgatta kiskoromban, de kizárólag a pirosat ettük meg. Hiába mondta, hogy sokkal édesebb és tartalmasabb húsa van a sárgának, a cukordinnyének, nem hittük el. Kevesebb a víztartalma ugyan, és magas a szénhidráttartalma, de éppen ezért jobb alapanyag a főzéshez. Mi mást is kívánhatnánk jobban a nyári hőségben, mint a jéghideg, szinte fagyiszerű, krémes mézdinnyét vagy cukordinnyét? A szalonna és a kéksajt a tetején pedig egy igazi nyaralás és gasztronómiai élmény, mert bármilyen meglepően hangzik, nagyon illeszkednek a tányérban. A dinnyék egyik hátránya, hogy nem igazán tudjuk átteleltetni őket, azaz üvegbe zárni. A mézdinnye ez alól is kivétel, hiszen tartalmas húsa cukros lében egzotikus kompótnak is kiváló, valamint pürésítve, ha decemberben hideg fagylaltként vennénk elő a karácsonyi csokoládés sütemény mellé. Érdemes tehát odafigyelni erre a kis üde gyümölcsre, mert itt van a szezonja, de lassan el is múlik.

Bevásárlólista:

  • 1 db cukor- vagy mézdinnye
  • 200 ml habtejszín
  • 300 ml víz
  • 1 ek. kristálycukor
  • fél kk. só
  • csipet őrölt fahéj
  • fél citrom leve
  • 1 kk. vaj
  • tetejére: sült bacon, kéksajt, mozzarella, szeletelt vagy őrölt mandula pirítva

Elkészítés:

A dinnyét, mivel valóban egészen izmos húsa van, meg kell párolni. Felkockázom és vajon, fedő alatt 15 percig főzöm egy fazékban. Ezután hozzáadom a cukrot, a fahéjat, a sót, a citromot, a tejszínt és a vizet, majd felforralom. Amint felforrt, botmixerrel szép simára krémesítem, de ezt egy turmixgépben is elvégezhetjük. Teljesen kihűtöm, ezért érdemes előző este elkészíteni és a hűtőben tartani. Tálalás előtt kisütöm a szalonnákat, amit forrón teszek a levesbe és a kockázott sajtokkal, magvakkal megszórom.

Tipp: Az elkészített leves eltehető a fagyasztóba, és fagylaltként fogyasztható

Kapcsolódó témák: #Győr+ Konyha | #Szarka Zsófi Konyhája |