Megújult a Patent logó!

Győr+
2024.04.09. 09:58

Audi, Mercedes, Volkswagen, Pepsi, Coca-Cola és folytathatnánk a sort. A cégek, akik fejlesztenek és fejlődnek folyamatosan változtatják logójukat. Évtizedek alatt változott a Patent alap logója is. Ahogyan a vagyonvédelmi cég, úgy a logó is folyamatosan fejlődött, alakult, a kor kihívásainak megfelelve. Minden időben az adott korra jellemző módon rajzolta grafikus, tervezte egy marketing csapat.

Az első logóban még tetten érhető maga a patent, mint kapocs, mint összekötő elem, de már érezhető volt a patent, mint szabadalom, mint újításokat felhasználó cégnév is. Ez aztán letisztult, amikor megjelent a pajzsban, ami mindig is a védelmet jelentette, a mára jól ismertté vált hegyére állított egyenlőoldalú háromszög, amelyben a három külső védi az egy belsőt. A három külső, a távfelügyelet, az élőerő, a technika. A belső pedig egyértelműen az ügyfeleket jelenti, legyen szó nagyvállalatról, multiról, kisvállalkozásról, vagy családi házakról, otthonokról.

A Patent a biztonság minőségét nyújtja azoknak, akik igénybe veszik a szolgáltatásaikat. Mindezt a jogszabályi környezetnek, a technikai kihívásoknak, előírásoknak és a 21. század ügyfelek által támasztott követelményeinek megfelelően. A közel ezer embert főállásban foglalkoztató cég logótörténete jól érzékelteti a kezdeti indulástól napjainkig tartó lendületet.

Ha megnézte a logósort bemutató filmet, látogasson el a Patent honlapjára további tartalmakért!

Kapcsolódó témák: #patent security | #reklám |