Azoknak nem fáj, akik lélekben föladták, beolvadtak a műanyag világba.

„Megosztották a nemzetet, s azóta is uralkodni akarnak rajtunk”

Hajba Ferenc
2020.06.04. 06:12

Dr. Dézsi Csaba András polgármester édesapja még Erdélyben, Hunyadon született, ott járta ki az általános iskola alsó tagozatát is. Utána Debrecenbe költözött a család apai ága, majd a szülők végül Győrben telepedtek le, mert édesanyja a dunántúli Csöglén, Pápa mellett nőtt fel.

„Hála Istennek, hogy én már Győrben születtem és ez a város jelenti számomra a világ közepét! De a gyökereim a magyarországi Erdélybe nyúlnak vissza, és ha az embernek ilyen gyökerei vannak, az identitást ad, erősíti a magyarságtudatot” – állítja a város vezetője.

Elfogadja azt a meghatározást, hogy az a magyar, akinek Trianon fáj?
Igen, és ez nem csak érzelmi kérdés. Ami Trianonban történt, azért volt nemzeti tragédia, mert Magyarországtól elszakították területének, lakosságának több mint a felét. A békediktátum családokat, egzisztenciákat, településeket szakított széjjel, és egy nagyon gazdag kultúrát szeletelt fel.

Ráadásul igazságtalanul.
Trianon nem pusztán igazságtalan volt, hanem idegen érdekek mentén, mindenféle természetes racionalitás nélkül, pusztán gazdasági, hatalmi megfontolásokból történt döntés született. Ez száz év óta így is maradt, ami itthon majdnem minden családot érint. Nem volt más oka, mint a győztes hatalmak arroganciája és szokásos gyarmattartó viselkedése. Tudatosan szétszabdalták a nemzetet, és azóta is uralkodni próbálnak rajtunk. Azért van ekkora csalódottság a kelet-európai blokkban, mert még a rendszerváltás után sem azt kapták a nyugattól, azt az egyenrangú partnerséget, amit joggal vártak. A jelenlegi gyakorlat is az, hogy akik a világban el akarnak dönteni mindent, azok nem akarnak figyelembe venni semmit, ami nem az ő közvetlen érdekük.

Nyilván más a nézőpontja annak, aki az anyaországban maradt, s megint más a határon túlra került embereknek.
Különféleképpen élik meg magyarságukat az idegen országban rekedtek, mint az anyaországban maradók. Akik például Ausztriába kerültek, azokat sokan irigyelték az anyaországban élők közül a szocializmusban, amikor hatalmas különbség volt a két ország között. Akik viszont például Romániába kerültek, azok hatványozottan megőrizték a magyarságukat, de ez óhatatlanul együtt járt azzal, hogy elhatárolódtak lakóhelyük új országától, az ottani hatalomtól, és kisebbségi létbe szorulva büszkén tartották meg anyanyelvüket, hagyományaikat. Ezért aztán a helyi hatalom erőszakos módon próbálta keverni őket a román lakossággal.

Az együttélés, a másik iránti tisztelet sikerének a próbája, hogy a különféle nemzetek népei képesek-e egy adott országban közös célokért összefogni.
Magyarországon mindig is kevert népesség lakott, de egy nemzetté forrt az évszázadok során, ezért természetes, hogy mindenkinek fáj, hogy ezt a nemzetet szétszakították. Mi az egybeforrás titka? Az, hogy Magyarországon a különböző népek természetes úton, egy lassú folyamat során alkottak egy nemzetet. Az Európai Unió a legjobb példa erre, hogy mesterségesen, erőszakosan nem lehet gyorsan összekalapálni az összetartozás érzését. Ugyanakkor az Egyesült Államokban ez a közös nemzeti öntudat az idők során már kialakulhatott.

Azért nem mindenkinek egyformán fáj Trianon.
Azoknak nem fáj, akik lélekben föladták, beolvadtak a műanyag világba. Erős családi gyökér, közös kultúra nélkül nem lehet senki lélekben is erősen kötődő magyar, sem európai, pusztán azért, mert ide született. Sajnos sokan nem is ismerik a trianoni békediktátum körülményeit, ez a tragédia a közbeszédben közel sem szerepel akkora súllyal, amekkora jelentősége van a nemzet sorsának alakulásában. Többen pedig úgy gondolhatják, hogy már avítt dolog száz évvel ezelőtti történelmi tényekkel foglalkozni. Pedig ez sokkal több, mint puszta történelem.

Mindig jelen volt a világban egyfajta félelem attól, hogy a magyarok vissza akarják állítani a Trianon előtti időket, s ez a szándék akár háborúval járhat.
Ha fel lehet tenni azt a kérdést, biztos-e az, hogy Trianonnak mindenképpen így kellett-e történnie, úgy azt is föl lehet vetni mindenféle fenyegetés, erőszakos szándék nélkül: biztos, hogy ennek így kell maradni a világ végezetéig? A németek a II. világháború idején lemészárolták fél Európát, aztán évtizedekkel később a szétszakított ország mégis egyesült. Nyilván azért tehette meg, mert gazdasági, politikai szempontból fontos volt Európának és a világnak egy erős Németország. Nekünk nincs ekkora súlyunk a gazdaságban és pusztán ezért nincs a világpolitikában sem, de attól még az igazságérzetünket nem adhatjuk fel. Különösen egy olyan álszent világban, ahol az egyenlő elbánást hirdetik, de mást cselekszenek.