Fejlesztés

Megoldódott a csapadékvíz-elvezetés problémája

Fotó: Győr+
Győr+
2020.11.19. 15:22

A 41 éve épült aluljáróban nagy esőzések idején akár félméteres víz is állt. A problémát egy csapadékvíz átemelő szivattyú beépítése orvosolta.

„Hosszú évek óta fennálló problémát oldottunk meg, hiszen a Jereváni úti aluljáróban is gyakran okozott gondot a nem megfelelő vízelvezetés. Sokszor térdig érő víz állt itt, amit ki kellett szivattyúzni, majd fertőtleníteni, hogy újra használható legyen a vasút alatti átkelő.” – ismertette dr. Dézsi Csaba András polgármester a korábbi problémát, amelyet egy átemelő szivattyú beépítésével oldottak meg. Az új rendszer a közelmúltbeli esőzések idején már jól vizsgázott.

„Ez egy több mint négy évtizede épült létesítmény, amely fontos szerepet tölt be a terület gyalogos közlekedésében, ám korábban a vízelvezetési hiba miatt nem mindig lehetett használni az aluljárót.” – mondta a helyszínen Radnóti Ákos, alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője.

Kiemelte, a meglévő vízelvezetési problémák orvoslása mellett az új fejlesztéseknél külön figyelnek a megfelelő kapacitásra, ahogy ez a napokban befejeződött Régi Szentiváni úti fejlesztés esetében is történt.

Prédl Antal a győri Útkezelő Szervezet vezetője a technológia működését ismertette. Az aluljáróban egy folyóka rendszer gyűjti össze a vizet, amely egy szivattyúházhoz kerül, innen a Szauter úti csapadékvíz elvezető csőbe nyomja be az esővizet a szivattyú.

Hozzátette, vakolatcserét és só elleni védőbevonatot kapott az aluljáró Lidl áruház felőli oldala, mert az esőzések miatt az oldalfal vakolata leomlott. A korszerűsítés és a karbantartó munka 15 millió forintba került.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győri önkormányzat |