Középpontban a 750 éves Győr kiadványai

Megnyílt az ünnepi könyvhét városunkban

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.09.02. 18:34

Legyen a könyvhét, a művelt győri emberek ünnepe – ezekkel a szavakkal köszöntötte a 92. Ünnepi Könyvét és a 20. Gyermekkönyvnapok győri megnyitójának résztvevőit Rózsavölgyi László az önkormányzat Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke.

Az idei Ünnepi Könyvhetet szeptember 2-től rendezik országszerte, melyhez a hagyományokhoz híven a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér is csatlakozott. Csütörtöktől vasárnapig a Baross úton, a Sárkányölő Szent György szobor környékén és a Kisfaludy Károly Könyvtárban várják könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal és koncertekkel a könyvbarátokat.

Csütörtökön délután már számos érdeklődő nézelődött a tucatnyi könyves sátornál, Kéri György előadásában skót dudaszó csalogatta a sétálókat a programokra. Az ünnepélyes megnyitón Rózsavölgyi László kiemelte: kevés dolog van, ami elviselhetővé teszi ez a világot, de a szépség, a versek, az irodalom, a könyvek segítenek ebben nekünk.

Péntek Imre József Attila-díjas költő, kritikus nyitotta meg a könyvhetet, felidézve, sok-sok  személyes szál fűzi Győrhöz, majd biztató szavakat mondott a könyves szakma megújulásáért. Beszélt arról, hogy gyakran hallatszanak aggodalmaskodó szavak, miszerint kevesen olvasnak, hogy a kortárs irodalom körül fogy a levegő. Erre látszik rácáfolni, megdönteni a szkeptikus véleményeket itt Győrben a könyvhét, hiszen a színes programok, a kavalkád, a kiadók és a művek felvonulása, az aktuális újdonságok bemutatása mind a könyvekbe vetet hit töretlenségét jelzi.

„Bizakodóbbnak kell lennünk, hiszen a művek mindenképp megszületnek, itt vannak a fiatal tehetségek, akik dörömbölnek a bebocsátás kapuján. Persze mindig kellenek a kritikus elmék, a jobbítók, akik figyelmeztetnek, hogy itt Európa közepén, mi az, amivel figyelmet kelthetünk magunk iránt: a saját értékek felmutatásán túl, a befogadással. “– emelte ki a költő.   Az ünnepi műsorban közreműködött a Dressing Room zenekar, Jáger András és Szabó Balázs,, a Győri Nemzeti Színház művészeinek formációja.

A nap további részében kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek meg a nemrég elhunyt Joó József költőről, karikaturistáról, a könyvtár egykori munkatársáról, majd Győr 750 – Pillanatképek Győr történetéből címmel a Karzat Színház tartott előadást.

A könyves sátraknál a kiadók, a győri kulturális intézmények mutatják be legfrissebb kiadványaikat.  

A Győr+ Média külön standon kínálja a Győr várossá válásának 750. évfordulójára megjelentetett négy kötetét:  A Győr 750 (1271-2021) albumot, a Czvikovszky Tamás által szerkesztett Győri utcák könyvét, az Így éltünk mi…avagy Nyanyulok, Király Ervinné visszaemlékezéseit, valamint Hajba Ferenc és Nagy Roland kollégánk tollából Az államminiszter alsógatyája című kötetet. Ez utóbbi könyv bemutatója szombaton 16 órától a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében lesz, a beszélgető társ Farkas Mónika, majd a Győr+ standon dedikálnak a szerzők.


Pénteken délután három órától kezdődnek a programok, megismerkedhetünk többek között Biczó Zalán, Benedek Szabolcs és a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség jubileumi kötetével, a könyvtár legújabb albumával, a Győri képeskönyvvel is.  A Baross úton az Aranyalma koncertjét hallgathatjuk meg.
Szombaton a gyerekeknek olvas mesét Harcos Bálint, bemutatják Nagy István, Iván Csaba, és Juhász Árpád köteteit.

A Baross úton a Győri szerzők standjánál a következők szerint dedikálnak a helyi írók, költők: pénteken 10-12: Arany Piroska, 12-14: Hessling Hegyi Erika, 14-16: Bombicz Barbara, 16-17: Kovács Enikő, 17-18: Szőcs Henriette.
Szombaton 10-12: Kerecsényi Éva, 13-14: Dr. Dézsi Csaba András (Gerzson és Panka kalandjai (magyar, német és angol nyelvű kiadás); Gyógy-ír 1-2; Hölgyeim és Uraim!; Ősállatkaland; Frank Zappa; Amit a pacamker-ről tudni kell; A XX. század rabszolgái – riportok orvosokkal, orvosokról; 100 év orvosi-élettani Nobel díjasai), 14-15: Hessling Hegyi Erika, 16-18: Stipsits Ibolya.

A rendezvény ingyenes, de a Kisfaludy Károly Könyvtárban rendezett programok előzetes regisztrációval és védettségi igazolvánnyal látogathatók. Regisztrálni a +36 96 516-673-as telefonszámon és a rendezveny.regisztracio2020@gmail.com e-mail-címen lehet.

Részletes program ITT.

Galéria: Ács Tamás