Megjelent a győri énekesnő új klipje

HAK
2023.05.05. 18:59

Nem kell bemutatni a hazai könnyűzenei életet ismerőknek Kocsis Renátát, aki számos esetben bizonyította már tehetségét és tudását. Most egy saját szerzeménnyel, a „Fáradt lélek” című dallal és egy egyszemélyes klippel jelentkezett, Reina néven.

A győri Kocsis Renáta az országos ismeretséget a Fiesta énekesnőjeként vívta ki magának, hiszen olyan slágerekben énekelt, mint például a „Létezem” és a „Mézédes nyár”. Jól állt neki a latin stílus, megfelelően dögös, a hangja pedig erős és egyedi, könnyen megszereti bárki, aki hallgatja. Renit a közönség is hamar befogadta a szívébe, amihez kedves, de határozott egyénisége is hozzájárult.

Következett a Sztárban sztár leszek című televíziós műsor, ahol ismét megmutatta, mire is képes: amellett hogy kiváló énekesnő, a színpadon is roppant otthonosan mozog, ösztönösen viselkedett a rá kiszabott szerepekben. Sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartották, ám mégsem így alakult.

Nem szegte kedvét a kiesés, sőt, talán még nagyobb lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Ennek egyik eredményét láthatják és hallhatják május 5-től az internetezők, hiszen az egyik legnépszerűbb videómegosztón már megjelent a vadonatúj dal és a hozzá tartozó klip is. A „Fáradt lékek” Renáta saját szerzeménye, a zenéért és a szövegért is ő felel. Végleges formájába Tóth Ádám gyúrta a felvételt, a klip ötlete és megvalósítása pedig már szintén Kocsis Renit dicséri. A helyszín győri, a történet nem bonyolult, de roppant beszédes és tökéletesen illeszkedik a szöveghez, a dal hangulatához.

A szólódalt egyébként Reina néven jegyzi a győri énekesnő, s nem lepődnénk meg, ha újabb hangos sikereket hozna számára…

Kapcsolódó témák: #szórakozás | #zene |