
Zechmeister Károly, Győr egykori ikonikus polgármesterének hagyatékát felkarolva alakult meg a Mindent a Városért Egyesület. Első találkozóján a város kulturális, gazdasági, oktatási sport- és közéletének jelentős szereplői gyűltek össze a Hotel Capitulumban. Az egyesület civil tagjai az évente rendszeres időközönként megtartott találkozóikon párbeszédet folytatnak, hogy politikai beállítottságtól függetlenül tapasztalataikat, tudásukat, lelkesedésüket, együttműködésüket és szeretetüket adják a közös munkába, mely, reményeik szerint, Győr javára válik.
Az első találkozót csütörtökön este sajtótájékoztató előzte meg, melyen bemutatkozott az egyesület elnöksége, akik elmondták, miért is tartják fontosnak a szervezet létrejöttét.
„Egyesületünk tavaly év végén alakult, tagjai győri ismert és elismert emberek, akik saját területükön komoly eredményeket értek el, szeretik városukat, igazi lokálpatrióták. Úgy gondoltuk, szükség van arra, hogy időnként találkozzunk, megbeszéljük a várost érintő aktualitásokat, és gondolatainkkal, ötleteinkkel segítsük a fejlődését. Zechmeister Károly, egykori ikonikus polgármester volt az, aki a 19. század végén megalapozta ennek a városnak az ipari, gazdasági, kulturális fejlődését. Munkássága alatt mindig a város érdekeit vette figyelembe, az ő jelmondata volt: “Mindent a városért”. Azt gondolom, ez az a szemlélet, amelyre most is szükség van. Én magam is Győrben születtem, itt él a családom, itt vannak a barátaim. Szeretem ezt a várost! Számomra fontos, hogy Győrről úgy beszéljenek, hogy minden szinten az igényesség és a minőség jellemzi!” – mondta érdeklődésünkre Bolla Péter, az egyesület elnöke.
A Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója is örömmel csatlakozott a társasághoz, mint kifejtette, szenvedélyesen szereti és tiszteli Győrt, azt a közösséget, amely 35 éve befogadta. „Nem lehet nemet mondani egy ilyen felkérésre. Ez a fórum azt hivatott szolgálni, hogy a városunkért tegyünk. Remek lehetőség arra, hogy összejöjjünk és beszélgessünk, és bizony ilyenkor merül fel az a kérdés is, hogy ki az igazi lokálpatrióta. Kulturális szakemberként minden erőmmel és tehetségemmel arra törekszem, hogy ne a széthúzás, sokkal inkább az összetartás jellemezze emberi, szakmai, társadalmi kapcsolatainkat, hisz nem kérdés, hogy egymásra vagyunk utalva, és csak együtt lehetünk sikeresek, csak együtt teremthetjük meg a következő generációk boldogulásának biztos alapjait Győr városában” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Fűke Géza, aki alelnökként is segíti az egyesület munkáját.
Csakúgy, ahogy Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház művésze. „Nem volt kérdés, hogy azonnal igent mondok, nagyon megtisztelő, hogy számítottak rám. Azt szoktam mondani, hogy annak idején egy hétre, egészen konkrétan egy évre költöztem Győrbe. Végül magával ragadott a társulat és a város, itt vagyok igazán itthon! Rengeteget kaptam ettől a várostól, és azt gondolom, ha van lehetőségem ezt bármilyen formában meghálálni, akkor természetesen állok rendelkezésre” – nyilatkozta portálunknak Nagy Balázs a Mindent a Városért Egyesület alelnökeként.