Másokat is felkértek, de senki sem vállalta

Győr+
2019.12.06. 13:45

Az MSZP helyi elnöke, Pollreisz Balázs az ellenzék közös polgármester-jelöltje. Szerdai bemutató sajtótájékoztatójukon kiderült, hogy másokat is megkerestek, azonban a „fortélyos félelem miatt” végül a felkért győri polgárok visszaléptek a jelöléstől.

Közismert, hogy Borkai Zsolt lemondása után, jövő év január 26-án a győri választópolgárok eldönthetik, kit akarnak a város első emberének. Az ellenzék közös jelölttel veszi fel a versenyt a többi indulóval. A korábbi polgármesterjelölt, Glázer Tímea elmondta, betegsége miatt nem tudta vállalni a jelölést. „Remélhetőleg nincs nagy baj, de orvosi vizsgálatokra, kezelésekre járok” – tette hozzá. Korábban az ellenzéki pártok előválasztást ígértek, majd erről lemondtak az idő rövidségére való hivatkozással.

Valamennyi ellenzéki párt valamelyik országos politikusával jelent meg a jelöltet bemutató sajtótájékoztatón, hogy kifejezze: egyértelműen Pollreisz Balázs személyében értenek egyet, mögötte alakult ki a közös ellenzéki támogatás.

Pollreisz szerint Győr az utóbbi időben valóságosan és szimbolikusan is bemocskolódott, és jelen van a korrupció is. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, megválasztása esetén a város összes szerződését független, civil jogvédő szervezettel vizsgáltatná át.

Nyugalmas fejlődést akarnak a városban, hangoztatták többen is az ellenzéki pártok jelen levő képviselői közül.

Pollreisz Balázs egyébként elindult az idei önkormányzati választásokon, ahol körzetében a Fidesz–KDNP újonc képviselő-jelöltjével, Hajtó Péterrel szemben alulmaradt.

A nyilvánosság előtt nem mutatkoztak be, sajtóértesülések szerint azonban a jelöltségért indul Balla Jenő, aki civilként kompenzációs listáról jutott be október 13‐án a győri közgyűlésbe. Megméretteti magát egy vlogger, a budapesti Ábrahám Róbert is. A választási kampány a szavazást megelőző ötvenedik napon kezdődik, vagyis december 7‐től 2020. január 26‐ig tart. A polgármester-jelöltté váláshoz legalább ötszáz ajánlás szükséges, amit december 7‐től december 23‐án 16 óráig lehet összegyűjteni és a választási irodának leadni.

TV-s szerkesztő: Zombai Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #választás2020 |