Már tervezik Győr és a régió közlekedésének jövőjét

Mireider Máté O. Jakócs Péter
2023.03.17. 14:35

Sajtótájékoztatót tartottak a győri városházán, ahol bejelentették: közel félmilliárd forintnyi támogatást kapott a város arra, hogy az elővárosi közlekedési koncepcióját elkészítse, hogy milyen irányba érdemes tervezni a következő években. Győrbe jelenleg nap mint nap több mint 30 ezer ember jár be dolgozni, tanulni, ügyeit intézni. Ezek a fejlesztési elképzelések a győriek és az ő életüket is könnyebbé teszik majd.

A sajtótájékoztatón Szeles Szabolcs, Győr alpolgármestere elmondta: a város fontos regionális központ, ahova a környező településekről 30 ezren járnak be dolgozni. Ezért jelentős kihívás a társadalmi mobilitáshoz tartozó fejlesztési elképzelések kidolgozása, ehhez kapcsolódóan a városfejlesztési víziókkal összhangban az elővárosi közlekedési stratégia elkészítése. Példaként Ménfőcsanakot említette, ahonnan tömegközlekedéssel jelenleg közel 40 perc a bejutás az ipari parkba, autóval pedig nagyjából 20 perc ez az idő. Elővárosi kötöttpályás közlekedéssel ez alig több, mint 10 perc lenne – mutatott rá az alpolgármester. 

Közel egy évvel ezelőtt jelentettük be, hogy Győr valamivel több, mint 1 milliárd forint Európai Uniós támogatást kap arra két külön projektben, hogy felmérje az elővárosi és a városi közösségi közlekedési lehetőségeit” – mondta Szeles Szabolcs, utalva arra, hogy 2022 májusában Mosóczi Lászlóval, akkori közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral együtt jelentette be dr. Dézsi Csaba András polgármester, hogy felmérik a város lehetőségeit a jövő közlekedésfejlesztését illetően.

Fendt Tamás, a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. munkatársa kiemelte: ezek olyan elképzelések, amelyekkel a város célja az, hogy a következő időszakban ezek támogathatóak is legyenek, és valós irányvonalat jelentsenek Győrnek és a régiónak.

Az elővárosi közlekedési fejlesztési projekt teljes támogatási összege 483 millió forint. A két projekttel együtt így 1 milliárd forintnyi támogatást kap a város arra, hogy stabil alapokra fektesse a jövő tömegközlekedését.

Tömegközlekedési fejlesztések
Világszerte egyre nagyobb figyelmet kap a közúti közlekedés menedzsmentje, azon belül pedig kiemelten fontos az egyéni gépjármű forgalom mérséklésének problematikája. Ez azért is fontos, hogy a városok gépjárműforgalma és annak káros következményei – zajterhelés, légszennyezés, városi szabad terek csökkenése, közlekedési balesetek – csökkenthetőek legyenek. A nagyvárosok környezeti és infrastrukturális „tehermentesítését” elsősorban az alternatív közlekedési módok (közösségi-, kerékpáros-, és gyalogos közlekedés) előnyben részesítésével lehet biztosítani. Ennek a célnak az eléréséhez elengedhetetlen a már megszokott közlekedési módok versenyképességének biztosítása.

Győr Magyarország egyik legfejlettebb városa, a városi élet minőségének javításához viszont nélkülözhetetlen a színvonalas közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése. A kényelmes, gyors és megbízható szolgáltatások növelik az emberek komfortérzetét, a helyi és elővárosi közlekedés a közutak zsúfoltságának csökkentésével még élhetőbbé teszik a településeket. A sajtótájékoztató témáját adó projektben olyan elővárosi közlekedési rendszert dolgoznak ki a szakemberek, amely megfelelő színvonalú alternatívát tud nyújtani az egyéni közlekedéssel szemben. A projekt célja Győr és elővárosa közlekedésének fejlesztése, továbbfejlesztése a környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében.

A „Győr elővárosi közlekedés fejlesztése (előkészítés)” című, IKOP-3.2.0-15-2022-00043 azonosítószámú projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból valósult meg. A megítélt támogatás összege 483.644.000 Ft.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #közlekedés | #városfejlesztés |