
Marton-Tóth Eszter funkcionális táplálkozási és életmód mentor kezdte a szombat reggelét a Győr+ Rádió stúdiójában. A fiatal, kétgyermekes családanyától Herkely Ákos azt kérte, hogy mesélje el szakmájának misszió jellegét, a hozzá forduló emberek problémáit, általános kérdéseit.
A szakember az adásban összefoglalta tehát munkássága lényegét: „A funkcionális medicina módszertanára és megoldásrendszerére épülő programjaim keretében interaktív módon nyújtok tudásgazdagítást kis- és középvállalkozások dolgozói számára. Az előadásokon túl gyakorlati feladatokkal segítek az egészségesebb új szokások kialakításában.”
Eszter tulajdonképpen közösségi élményt nyújt az egészségesebb és energikusabb munkavállalókért.
A dolgozói egészségfejlesztés érték a munkavállalónak, mert egészségtudatosabbak leszünk és kevesebbet leszünk betegek is. Egy otthon, a családi életbe beépíthető stratégiákat kapunk, ezáltal a család is egészségesebb lehetet, több energiát nyerünk a munkához és a mindennapi élet feladataihoz is. Külön jó, hogy közösségi élményt ad is ad, miközben figyel a mai divatos irányzatokra, illetve a gyakori problémákra is, mint például az ételérzékenység.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy a munkáltató céljait is támogatja, mert beépíthető a csapatépítő tréningbe, miközben erősíti az összetartozást. Az enegiatöbblet és az egészségesebb élet növeli a munkakedvet és a hatákonyságoságot is. Emllett segíteni minden résztvevő jóllétét és új belső csoportok létrejöttéhez is hozzájárulhat.
„Programjaimban egy olyan rendszerbe szeretnék betekintést nyújtani, ami egészében foglalkozik az emberrel, és a lehető legtöbb oldalról támogatja az egészségfejlesztésben: a valódi ételekkel kezdődően, az alváson keresztül, a testmozgást és stresszkezelést sem nélkülözve.” – mondta Eszter, hangsúlyozva, hogy mindenkivel egyénre szabottan foglalkozik.
S tulajdonképpen ezt tette Herkley Ákossal is a Magunk köztben, ahol remek beszélgetés alakult ki erről a nagyon is összetett és fontos témáról.