Választás 2022

Fölényesen nyert Kara Ákos

Fotó: MekliZ Fotó, Komlós Ádám
Győr+
2022.04.03. 23:57

Győr-Moson-Sopron megyében az országgyűlési képviselők választásán Győrben, a 2. számú választókerületben magabiztos győzelmet aratott a Fidesz-KDNP jelöltje, Kara Ákos. A képviselő tehát újabb négy évig folytathatja a munkáját a Parlamentben.

Kara Ákos (Fidesz-KDNP) magabiztos győzelmet aratott a második helyen végzett dr. Gasztonyi Lászlóval (DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd) szemben, a harmadik helyen pedig a Mi Hazánk jelölje Szabó Róbert végzett.

Kara Ákos 2010. május 6. óta országgyűlési képviselője a Fidesznek és a térségnek, ezzel az eredménnyel pedig tovább folytathatja az évek óta megkezdett eredményes munkát.

A mai győzelem után a Győr+ Média kérdésére elmondta, hogy legjobban annak örül, hogy a kormányzat folytatni tudja a megkezdett munkát.

Azokat az időket éljük most, amikor olyan kormányzati csapat és olyan miniszterelnök kell, aki most az ország élén áll, és a választók jóvoltából a következő négy évben is az ország élén fog állni. A miniszterelnökünket Orbán Viktornak hívják, s úgy gondolom eddig rendkívül jól vezette az országot. Sok-sok olyan feladatot tudtunk nehéz körülmények között megoldani, ami a magyar emberek és a magyar családok szempontjából döntő volt az elmúlt időben.”

Kara Ákos arról is beszélt, hogy hatalmas köszönettel tartozik a Győrben és a környékén élőknek, mert ahogy fogalmazott:

Köszönöm a szavazók támogatását és a bizalmat! Ígérem, hogy minden választó érdekét képviselni fogom a Parlamentben az elkövetkező időszakban. Továbbra is három célom van, amelyet a kampányban már többször is elmondtam: a biztonság és újabb és újabb fejlesztések megvalósítása a térségben, a harmadik pedig ami most kulcskérdéssé vált az ország szempontjából: a béke. Magyarország maradjon ki abból a háborúból ami nem a mi háborúnk! A háborúból eredő gazdasági nehézségekkel pedig meg kell birkóznunk az elkövetkező időszakban. Olyan jelentős támogatást kaptunk az emberektől ezen a választáson, hogy hitem és meggyőződésem szerint ezt is megoldjuk majd!”- zárta szavait Kara Ákos, országgyűlési képviselő.

Kapcsolódó témák: #választás 2022 |