Páratlan páros

Maestro a Győr+ Rádióban

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2022.03.18. 07:25

Maestro címmel indította útjára hatrészes beszélgetős műsorát a Győri Filharmonikus Zenekar és a Rádió Bézs.

Nem mindennapi találkozóra várják a közönséget január 10-től május 2-ig a Richter Terembe, a hétfői kurzus két főszereplője már önmagában is megérne egy teljes életműsorozatot.

Újdonság, hogy mostantól, azaz március 18-tól a páratlan párost hallhatjuk a Győr+ Rádióban is:

a  Liszt Ferenc-díjas magyar klarinétművészt, karmestert, érdemes művészt, Berkes Kálmánt, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjét a Jászai Mari-díjas színművész, Gáti Oszkár faggatja.

Sok érdekességet megtudhatunk a Maestro életének szerencsés mozzanatairól; szó esik izgalmas gyermekkoráról, művészcsaládjáról, zenei tanulmányairól, kamarapartnereiről, Kocsis Zoltánnal köttetett örök barátságáról, a Japánban eltöltött évtizedekről, valamint a sikeres győri zenekarépítésről is.

A Maestro című beszélgetős műsorban semmiképpen sem szerettem volna egyedül szónokolni, úgy vállaltam el a sorozatot, hogy lesz egy társam, akivel közönség előtt beszélgetünk zenei hivatásom és magánéletem főbb állomásairól, nos, ebben ő maximálisan partnerem” – fogalmaz Berkes Kálmán.

Ez a műsor most jó alkalom lesz arra, hogy még inkább megismerjük egymást” – fűzte tovább a gondolatot Gáti Oszkár. “Szeretném, ha beszélgetés lenne köztünk, mert a közönség számára az izgalmasabb és tartalmasabb, mint egy kérdezz-felelek játék.”

A Richter termi közönség előtt zajló műsorokat rögzítik, a szerkesztett zenei adásokat a Rádió Bézs online csatorna és a Győr+ Rádió kéthetente péntekenként tűzi műsorára.

A komolyzenei sorozatot március 18-án 21 órakor indítjuk útjára a Győr+ Rádióban, a 100.1-en. A Maestro című műsor felvétele március 21-én, hétfőn folytatódik a Richter Teremben.