
Ma van a magyar költészet napja, amelyet országszerte, így Győrben is irodalmi eseményekkel, közösségi programokkal és különleges előadásokkal ünnepelnek.
1964-től minden évben április 11-én, József Attila születésnapján tartják Magyarországon a költészet napját, amelyre évről évre irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, koszorúzásokkal, közös versmondásokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal, színházi előadással készülnek Magyarországon és a határon túlon egyaránt.
A MÁV-csoport hangosbemondóiból is versek szólnak majd, a Nyugati pályaudvarról pedig Versvonat indul, amelyen az utasok nemcsak olvashatnak, de – a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeinek tolmácsolásában – élőben is hallgathatnak majd verseket.
Az idén húszéves Versünnep Fesztivál konferenciával és nagyszabású gálával ünnepli a költészet napját a Nemzeti Színházban, és idén is megrendezik a Versmaratont, amelyen a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent, Az év versei antológiából 61 költő olvassa fel verseit 12 órán át Budapesten, a Magyar Katolikus Rádió székhelyén. A Vígszínház társulata is ünnepi műsorral tiszteleg József Attila születésnapja előtt. A Mátyás-templomnál pedig költészet napi flashmobot is láthatnak délben az arra járók.
Vidéken is számos eseményt rendeznek a költészet napján, a programok között Miskolcon versvillamossal, szavalóversennyel és irodalmi teadélutánnal; Szolnokon a Hild téren szabadtéri versmondással; Békéscsabán a Jókai Színházban huszonnégy órás versfolyammal, a Lencsési Könyvtárban pedig kortárs költőket bemutató zenés, verses délutánnal; Debrecenben költészeti fesztivállal; Makón közös versmondással és szoboravatással; Jászberényben kiállítással köszöntik József Attila születésének 120. évfordulóját.
Amint beszámoltunk róla, Győrben is számos eseménnyel készülnek az ünnepre: