A levéltárak őrzik történelmi kincseinket

Fotó: O. Jakócs Péter
J. Kovács Andrea
2021.10.19. 14:53

Immár huszonharmadszor rendezték meg szakmai konferenciájukat a városban és a megyében működő levéltárak.

Az eseményt dr. Perger Elza Győr alpolgármestere nyitotta meg, aki méltatta a résztvevők munkáját: „Csodálatos sok tudást birtokolhatnak, hozzájuthatnak olyan információkhoz, amikhez más nem. A történelmi múltat felhasználva, azt új művek forrásává teszik.”

Az alpolgármester asszony megköszönte az év végén nyugdíjba vonuló Bana József győri levéltár igazgató több évtizedes munkásságát és a városvezetés nevében ajándékot nyújtott át neki.

Üdvözölte a megjelenteket Lukácsi Zoltán, plébános, székesegyházi kanonok, aki maga is levéltár igazgató volt. Nagy öröm számomra, hogy ez a nap 23 éve folyamatosan megvan és egyre bővül a résztvevők köre, hiszen a kezdeti kettő után ma már hét intézmény neve szerepel a meghívón. Példaértékű, hogy képesek közös konferenciát összehozni és legújabb kutatásaikról számot adni.”

A szakmai előadások széles körű bepillantást engednek múltunkba.

Székely Zoltán, múzeumigazgató Magner Károly kályhásmester hagyatéki leltárát ismertette, Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja egy Gulagra elhurcolt főpapról, Vajk Borbála, megyei levéltáros pedig az 1838-as nagy árvíz idején kialakult győri összefogásról beszélt.

Bana József

Nemesné Matus Zsanett, a múzeum igazgatóhelyettese levéltári kiadványbörzét tartott. Fábián Rolandtól hallhattunk az egyházmegye elhurcolt papjainak politikai tevékenységéről Nyugat-Magyarország elcsatolásának idején, míg Boros Zoltán egy bencés uradalom birtokigazgatásáról és modernizációjáról szólt.

Bana József az egykori győri polgármesterről, Farkas Mátyásról tartott előadást, Áldozó István, a megyei levéltár igazgatóhelyettese pedig a Vagongyár második világháborúban betöltött hadiipari szerepéről, míg Bagi Zoltán Péter városi főlevéltáros a Győr 700 éves évfordulójára rendezett ünnepség szervezéséről beszélt a hallgatóságnak.

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Kultúra | #levéltár | #levéltári nap |