Légfegyveres Eb – Több mint 600 induló Győrben

MTI Fotó: Marcali Gábor
2024.02.20. 14:17

Óriási mezőny, 41 ország több mint 600 sportolója vesz részt a hétfőn kezdődő győri légfegyveres Európa-bajnokságon, amelyen nyolc olimpiai kvótát osztanak ki.

A kontinensviadal keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Sinka László, a Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) főtitkára elmondta, egy kvótát és összességében 3-5 érmet várnak a hazai csapattól.

Sinka, mint a szervezőbizottság elnöke kiemelte, a verseny előkészítése az elmúlt közel két évben gördülékenyen ment, nem utolsósorban azért, mert 2004 óta az idei már a negyedik (2004, 2016, 2018, 2024) 10 méteres Eb, amelynek Győr ad otthont, ráadásul 2016-ban ugyanígy olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság házigazdája volt a vármegyeszékhely.

A viadalnak – szokás szerint – az Audi Aréna és a mellette álló Magvassy Mihály Sportcsarnok lesz helyszíne, az alapversenyeket előbbiben, a finálékat utóbbiban bonyolítják le. Amint Sinka László jelezte, az Audi Arénában 90, a Magvassy csarnokban tíz lőállást alakítanak ki, melyek összértéke 250 millió forint.

A sportvezető hangsúlyozta, hogy a korábbi Európa-bajnokságok során egy összeszokott, profi csapat állt össze, így a szervezés során minden feladatot sikerült megoldani.

Sinka László Győr városának külön is köszönetét fejezte ki az “erős, dinamikus támogatásért” és, hogy “rengeteg pénzzel” állt a sportlövő-szövetség mellé. A város mellett az állam szerepét és támogatását is külön kiemelte és megköszönte a főtitkár, egyúttal jelezte, hogy az Eb fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Győrt Szeles Szabolcs sportért felelős alpolgármester képviselte, aki szintén hangsúlyozta, hogy profi stáb dolgozik az Eb sikeréért.

“Nem volt más dolgunk, mint a bejárt utat végigjárni. Azokat a gyermekbetegségeket, amik korábban esetleg előfordultak, már régen kinőttük” – hangsúlyozta az alpolgármester.

A sajtótájékoztatón a magyar sportlövészet jelenlegi két párizsi kvótása, a pisztolyos Fábián Sára Ráhel és a puskás Pekler Zalán is részt vett. Egyaránt arról beszéltek, hogy egy hosszú felkészülés végén járnak, az Eb-ig már csak a finomhangolás van hátra és úgy érzik, jó formában lépnek majd lőállásba. A tavalyi világbajnokságon egyéniben negyedik, csapatban ezüstérmes Fábián konkrét célokat is megfogalmazott, mint mondta, egyéniben mindenképpen döntőbe jutást vár magától, Major Veronikával és Jákó Miriammal csapatban pedig dobogóra szeretne állni. A tavalyi Európa Játékokon négy aranyérmet gyűjtött Pekler célja, hogy jól lőjjön, mert ha ez sikerül, ahogy fogalmazott, akkor az eredmények sem maradnak el.

A sajtótájékoztatón ott volt Gurisatti Gréta, aki pénteken világbajnoki ezüstérmet nyert a női vízilabda-válogatottal, ezúttal pedig három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá Sinka Lászlóval, mely által a magyar lövők az ő sportruházati cégének, a Gréta by Gurisattinak a termékeit fogják viselni a jövőben.

A győri Európa-bajnokságon jövő hétfőtől szerdáig a juniorok versenyeznek, majd csütörtökön, pénteken és szombaton a felnőttek lépnek lőállásba. A versenyen férfi, női puskában és pisztolyban egyaránt két-két párizsi kvóta talál gazdára, ugyanakkor egy nemzetből egy számban csupán egy indulási jog szerezhető.

Kapcsolódó témák: #légfegyveres Eb Győr | #sportlövészet |