Marcalváros

Lajta utca: Nagyon kellett a csomópontbővítés

Fotó: Ács Tamás
Zombai-Kovács Ákos
2021.10.27. 11:55

Az elmúlt hetekben már használhatták az autósok az átépített Lajta utca-821. számú főút csomópontját és hamar bebizonyosodott, hogy nagy szükség volt a fejlesztésre.

Erről beszélt dr. Dézsi Csaba András polgármester, amikor Győr országgyűlési képviselőjével és a körzet önkormányzati képviselőjével közösen mutatták be a sajtónak az elkészült beruházást. A forgalmas csomópontot több mint 100 millió forintból bővítették ki, ezzel jóval nagyobb lett a kapacitása és az áteresztő képessége, így gördülékenyebbé vált az áthaladás a kereszteződésben.


Hatalmas forgalmat bonyolít ez a csomópont, ezért volt nagy szükség a kibővítésére, a beruházás keretében megduplázódott a balra kanyarodást biztosító sávok száma, és a nyugati oldalt is kis mértékben átépítették – mondta a Győr Plusznak a polgármester. – Az elmúlt hetek bebizonyították, hogy nagy szükség volt erre a beruházásra, hiszen azóta érezhetően a gördülékenyebben megy az áthaladás a csomóponton. Jó dolog, amikor az országgyűlési képviselők így együtt tudnak gondolkodni és lobbizni a polgármesterrel, ennek eredménye a Lajta utcai fejlesztés is.

Simon Róbert országgyűlési képviselő szerint fontos volt, hogy a beruházás létrejöjjön.

,,TOP-os forrásból, pontosan 101,5 millió forintból tudtuk kibővíteni ezt a nagy forgalmú kereszteződést, ami régóta komoly problémákat okozott az erre közlekedőknek. Egy ideje már kész van a beruházás, azóta én magam is sokat autóztam erre, és azt tapasztaltam, hogy pozitív hozadéka van a kapacitásbővítésnek – hangsúlyozta a politikus. – Biztos vagyok benne, hogy még sok hasonló fejlesztés készülhet el TOP-os forrásból, ráadásul megnyílt a TOP Plusz pályázat is, ami szintén hozhat pénzt városi fejlesztésekre.

Borsi Róbert önkormányzati képviselő szerint régóta gondot okozó problémát sikerült kijavítani.

,,Marcalváros 1-et és 2-t köti össze ez a csomópont, ahol régóta gondot okozott az áteresztőképesség, ezen most sokat sikerült javítani ezzel a beruházással – emelte ki a körzet önkormányzati képviselője. – A parkoláson kívül ez volt a másik fő probléma, de ez itt most megoldódott, viszont már készülnek egy mini turbó körforgalom tervei is a Lajta utca-Ikva utca kereszteződésben, amit, ha lesz rá forrás, megépítünk, arra a csomópontra is nagyon ráfér a bővítés.”

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos
Kapcsolódó témák: #beruházás | #csomópont | #győrplusz | #közlekedés |