Kutyafuttatót adtak át Szabadhegyen

Németh Boglárka Fotó: Ács Tamás
2026.03.22. 18:37

Kutyák tesztelték és élvezték a kellemes tavaszi vasárnap délutánt, ekkor adták át a 2-es tónál kialakított új kutyafuttatót, amely a 2025-ös „Helyben jó” városrendező program egyik fontos fejlesztéseként valósult meg. A beruházás a környéken élő kutyatartók régi kérését teljesítette, és jelentős előrelépést jelent a közösségi terek bővítésében.

A fejlesztés hátteréről és jelentőségéről Prédlné Németh Margit, Szabadhegy városrész önkormányzati képviselője beszélt az átadón. „Mindig nagy öröm számomra, hogy ha valami olyasmit tudunk megvalósítani, ami a körzetemet fejleszti. Ez a beruházás a Szurkolók az Állatokért Győr Alapítvány tagjai, illetve az itt élő kutyás lakók kérésére valósult meg. Már csak azért is idekerült, mert egyrészt itt nem volt a 2-es tó körül semmilyen lehetőség, ahol szabadon lehet hagyni a kutyákat és játszani velük, csak a 3-as tónál, és az azért mégis messze van. Itt azonban kiszolgálja azokat, akik erre laknak ebben a körzetben, ebben a városrészben”– mutatott rá a képviselő, aki a fontosabb “kutyás” szabályokról is beszélt. 

“Az a szabály egyébként, hogy a kutyát elengedni csak számukra elzárt területen lehet. Egyébként pedig pórázon szabad csak sétáltatni a kutyákat. Az egy jó dolog, ha a kutyánkkal tudunk játszani, éppen ezért kell kialakítani olyan elzárt területeket, ahol erre van lehetőség akár labdázni, akár botot eldobálni, vagy bármi módon szaladgálni hagyni a kiskutyákat, nagy kutyákat. Ez azért valósult meg, mert érkezett felém több ilyen kérés, és úgy gondolom, hogy felelős önkormányzati képviselőként az a dolgom, hogy olyan fejlesztéseket valósítsak meg, amelyek az itt élők javát szolgálják”– zárta gondolatait Prédlné Németh Margit. 

Az új kutyafuttató nemcsak a felelős állattartást segíti elő, hanem közösségi találkozóhelyként is szolgál a környék lakói számára. 

Kapcsolódó témák: #átadás | #kutyafuttató | #Szabadhegy |