Régvárt fejlesztés

Kuopio park: indul a parkolólemez építése

Fotó: Zombai-Kovács Ákos
Zombai-Kovács Ákos
2022.05.16. 09:47

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Kuopio parki parkolólemez megépítésével kapcsolatban, az útkezelő át is adta a területet a kivitelezőknek. Erről Máthé-Tóth Péter számolt be a Győr Plusznak, aki elmondta, a munka a tervek szerint 11 hónapig tart.

„Lezárult a közbeszerzési eljárás a Kuopio parki parkolólemez megépítésével kapcsolatban, pénteken át is adtuk a munkaterületet a nyertes konzorcium számára” – mondta Máthé-Tóth Péter. Az előkészítő munka elindult, ezért már tilos parkolni a Kodály Zoltán utca 10-16 számú háztömb előtt” tette hozzá az útkezelő szervezet vezetője. „Egy 87 x 17 méter alapterületű vasbeton szerkezet lesz maga a lemez, ami terveink szerint szeptemberre lesz szerkezetkész, tehát terhelhető is” emelte ki a szakember. „Ez a terv, de ezt még keresztülhúzhatja, ha nem lesz megfelelő az építőanyag utánpótlás, sajnos nagyon lelassult a beszerzési láncolat, bízom benne, hogy ez minket, ezt a beruházást nem fogja hátráltatni” – hangsúlyozta Máthé-Tóth Péter.

„A Kodály Zoltán utca 2-10. közötti terület most még munkaterület, de hamarosan vissza tudjuk adni és a Földes Gábor utca 9-23. mögötti szervizúton elkészültek a parkolók, két héten belül ezt is megkapják az autósok, újra parkolható lesz a terület” – mondta az útkezelő első embere. A Földes Gábor utca mindkét oldalán közműcsere zajlik, távhővezetéket cserél a Győr-Szol, az 1 hónapig tartó munkák után történik majd meg a parkolók átrendezése” – fogalmazott Máthé-Tóth Péter. „Ahogy készülnek el az új parkoló terek, azonnal adjuk vissza a forgalomnak, viszont ahol építeni kell, azokat a területeket el kell vennünk egy időre” – hangsúlyozta az intézményvezető.

Fontos információ, hogy a Kuopio parkban kialakított ideiglenes parkolók júliusig maradnak meg, onnantól azonban felvonul a park fejlesztője, ezért akkor felszámoljuk a murvás placcot, mert ott igen komoly fejlesztési munkák indulnak” – foglalta össze a szakember.

A beruházással a Kodály Zoltán és a Földes Gábor utcában is megváltozik a parkolási rend, megépül a parkolólemez, így összesen 166 hellyel bővül az adyvárosi parkolási lehetőség és új funkciókkal kibővítve újul meg a Kuopio park.