Közúti ellenőrzések: tizenhárom pozitív alkoholteszter

Fotó: police.hu
Győr+
2022.02.21. 13:30

A járőrök a közlekedők biztonsága érdekében rendszeresen végeznek közúti ellenőrző tevékenységet Győr-Moson-Sopron megyében. Szolgálatuk során az egyik kiemelt feladatuk a forgalomban résztvevő járművezetők alkoholteszteres ellenőrzése annak érdekében, hogy az ittas sofőröket kiszűrjék a közlekedésből.

Az elmúlt hétvégén – szombaton és vasárnap – a szolgálatot teljesítő megyei állomány összesen 1600 ilyen vizsgálatot végzett, amelyből 13 gépkocsivezetőnél jelzett pozitív értéket a műszer. Hetük esetében olyan adatot mértek az intézkedők, ami már elérte a bűncselekményi határt, így velük szemben büntetőeljárást kezdeményeztek. A fennmaradó hat járművezető közigazgatási bírságot kapott. A kiszűrt vezetők közül Győr területén négynél, Sopronban és környékén ötnél, Mosonmagyaróváron háromnál, míg Kapuvár térségében egy embernél jelzett a teszter.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat!

Fontos kiemelni, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.
Kapcsolódó témák: #alkohol |