Zöld Park Fesztivál

Környezettudatosság és teafilter ruhák a parkban

Fotó: Vig Norbert
HAK/KZS
2021.09.18. 16:49

Zöld Park Fesztivált rendeztek a környezettudatosság jegyében szeptember 18-án szombaton z Eötvös Parkban. Rengeteg érdekes program és hasznos információ várta az érdeklődőket, úgy mint kézműves játszóházak, alkotóműhelyek, öko-játszópark és még hosszasan lehetne sorolni. Klassz és zöld nap volt ez a mai, az biztos!

A megújult Eötvös parkba hívtak és vártak mindenkit, aki egy kicsit többet szeretett volna megtudni a zöld szemléletről, a környezetvédelemről, a környezettudatosságról és persze arról is, hogy lehet ilyen klassz körülmények között kikapcsolódni.

A szervezést a Generációk Háza vállalta magára, de a kezdéstől a helyszínen volt a Győr+ Rádió stábja is, a mikrofon elő pedig Ferenczy Balázs és Herkely Ákos várta a vendégeket.

Fotó: Győr+ Rádió

Míg a programok folyamatosan zajlottak, s a kisebb és nagyobb látogatók is sorra érkeztek a különféle foglalkozásokra, mi Kokas Éva, a Generációk Házának igazgatónőjét faggattuk a részletekről:

„A győrieknek, és nekünk, a Generációk Házának munkatársainak is új ez a tér, hiszen a nagy rendezvényeinket mi is a Radó-szigeten és az Aranyparton tartottuk eddig. Az Eötvös parkot pályázat keretében újították fel, illetve ennek keretében zajlik a Generációk Házának a felújítása is, amely jelenleg is zajlik. Tehát számunkra adta magát a helyszín. A programunk pedig a környezettudatosságról és az újrahasznosítás fontosságáról szól, amelynek a teljes neve: „Generációk Zöld Belvárosa” és számos remek pályázat kapcsolódik hozzá. Láthatók ezen a helyszínen az újrahasznosított ruhák például teafilterekből, de vannak amatőr alkotóink is, akik például már használaton kívüli farmerekből varrnak különféle használati tárgyakat.”

Kokas Éva arról is mesélt, hogy a gyermekek a különféle kézműves foglalkozások és játszóházak segítségével könnyedék és szórakozva tanulhatják a felelős viselkedést, amely a jövő megóvásának szempontjából roppant fontos. Az újrahasznosítás itt is a középpontban van, hiszen már egész kis korban jó ha megtanuljuk: nem kell mindent rögtön kidobni és újat venni helyette, rengeteg kincset rejtenek a háztartások, a mindennapjaink eszközei.

A Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium is képviseltette magát a rendezvényen, s képviselői csodálatos ruhakölteményekkel érkeztek. Egyedi darabokról van szó, hiszen mindegyik újrahasznosított anyagból készült. Ezeket a modelleket egyébként egy székesfehérvári divatbemutatóra készítették, de most a győriek is láthatták őket és sok minden tanulhattak a „kossuthosoktól.”

Galéria: Vig Norbert

„Különféle újrahasznosított alapanyagokból, fából, fémből és műanyagból készültek ezek az ruhák, a gyermekek fantáziájából. – kezdte Kamrásné Dukkon Anita műszaki oktató. „Van ahol a színösszeállítás az élő természetet tükrözi, majd látható a haldokló, szunnyadó természet is. Mindegyikük viselhető, a lányok szívesen fel is veszik, s ezzel is népszerűsítjük a női szabó mesterséget. Az elkészítésük bonyolult, hiszen az iskolai tanműhelyben nem az ilyen alapanyagokra vagyunk berendezkedve, hanem a textilanyagokra. A most bemutatott ruháinkat nagyon nehéz a varrógép alá tenni, s kiemelkedő kitartást igényelnek a tanulóinkból.” – zárta a szakember.

A Zöld Park Fesztiválon egyébként színpadi programok is várták az érdeklődőket. Fellépett a nemzetközi szinten is egyre nagyobb elismerést és népszerűséget kivívó Belvárosi Betyárok, Kovács Gábor muzsikus, Csernik Szende székely mesemondó és lábbábos, Füzi Rozi, Balla Richi, az AForce1, a Ritmic Team, és a Rábaparti Country Club is.

Galéria: Vig Norbert

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt