Mobil ügyintézés a kistelepüléseken

Kormányablakbuszt kapott megyénk

Fotó: kormanyhivatal.hu
Győr+
2020.09.28. 12:15

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kormányablak-buszát Szolnokon Széles Sándor kormánymegbízott vette át múlt héten kedden.

Tíz új kormányablakbuszt adtak át a kormányhivataloknak kedden Szolnokon, a járművek kilenc megyében, köztük Győr-Moson-Sopronban is segítik majd az ügyintézést. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kulcsok átadása előtt elmondta: újabb kilenc megyében válik elérhetővé a közigazgatásnak ez a mobil formája, amely a kisebb településeken is lehetővé teszi helyben az ügyintézést. Hozzátette: a vidéki életszínvonalnak a városihoz hasonlónak kell lennie. Ez azt is jelenti, hogy az államnak is hasonlóképpen kell jelen lennie a falvakban, ez pedig akkor biztosítható, ha az állami szolgáltatások ott is megjelennek – közölte. A “közigazgatás utazik azokhoz, akik saját ügyeiket el akarják intézni” – fogalmazott.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat vagy kormányablakbusz egy ügyintézésre felszerelt kisbusz, amely előre meghatározott időpontokban elérhető olyan településeken, ahol nem működik állandó jelleggel kormányablak. Lehetőséget teremt továbbá az ügyfelek speciális helyszíneken történő, eseti jellegű kiszolgálására. Beszámolt arról: 68-70 százalékban az ügyfelek okmányügyekben keresik fel.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, a busz kitelepülése október 5-én kezdődik meg és a megye számos kisebb településére ellátogat majd. Az adott helyszínekről a http://kormanyablak.hu/hu/mobilizalt-ugyfelszolgalatok oldalon lehet tájékozódni.

A kormányablak-buszban elsősorban személyi igazolvány és útlevél igénylésére, lakcímváltozás bejelentésére, jogosítvánnyal (vezetői engedéllyel), a parkolási igazolvánnyal és diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek intézésre, valamint ügyfélkapu regisztrációra van lehetőség. De emellett az ügyfelek számos, kormányablakokban elérhető ügytípust is intézhetnek majd, benyújthatják a hatósági eljárások megindítására szolgáló kérelmeiket és tájékoztatást kaphatnak az ügyintézés menetéről (a szükséges dokumentumokról, az eljárás költségeiről, ügyintézési határidőről). A buszban egyidejűleg két tapasztalt munkatárs dolgozik.

Kapcsolódó témák: #kormányablak |