A szabadság a vaskakas megszólalásával vette kezdetét Győrben. Amikor jövök be reggelente, nézem a háztetőket, és arra gondolok: milyen jól néznének ki ott a kakasok. A mi városunkban forogna a legtöbb szélkakas a világon. És mindenkinek folyamatosan eszébe juttatnák a szabadság igényét és fontosságát – mondja Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója.

Meseszerű egyéniség. Ha gyerek volnék, talán úgy képzelném, hogy néha felröppen a város fölé, vörös haja szerteszét rebben a fellegekben, ide-oda rakosgatja a repülőgépeket esztétikus sorrendiségben, aztán a légtérből szemügyre veszi a várost, integet, majd landol a bábszínházban, rábeszél egy-egy ott fekvő hajléktalant, hogy menjen kicsit odébb a gyerekközönség útjából, aztán játszik, rendez, intézkedik, a szünetekben pedig csak úgy mellékesen, segítőivel megszervezi a mindenkori Győrkőcfesztivált.

A bábszínház kávézójában beszélgetünk. Repülésünk most is csak képzeletbeli. Először a múltba térünk vissza.

„Győri vagyok, a kekszgyár vaníliaillatában gyerekeskedtem, a szüleim ott dolgoztak. Azóta is csak édes parfümöket használok. A gyerekkoromat hozza vissza, ami csodálatosan telt. Nem voltunk gazdagok, de ha zongorázni akartam, tanulhattam zongorázni, amikor a hegedű tetszett, akkor azt próbálhattam ki. Két testvérem van, Enikő táncművész, a Fitos Dezső Társulat Harangozó-díjas koreográfusa, táncosa, igazgatója, Robi sikeres közgazdász. Én a pécsi Janus Pannonius Egyetemen tanultam bölcsésznek, és az ottani Bóbita Bábszínházban játszottam bábszínészként. Amikor hazatértem Győrbe, és bekerültem a Vaskakas Bábszínházba, elvégeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, hasonlóan az összes itt dolgozó bábszínészhez. 1997-től vagyok a Vaskakas Bábszínház igazgatója” – sorolja fel élete fő állomásait.

Kocsis Rozi azonban nem a gyerekkort idéző illatoktól maradt fiatal. Hanem az eredetiségétől, egyénisége színeitől, ötleteitől, közösségteremtő erejétől és önazonosságától.

A győri bábszínház az idők során költözött ide, költözött oda, kicsit olyan volt, mint egy városon belüli vándorszínház. Keresték a végleges, állandó helyét.

„Térdig jártam a lábam, kértem, érveltem, ötleteket adtam egy új otthon megteremtéséhez. Érdekes módon mostani játszóhelyünk, az egykori Kisfaludy színház, majd megyei művelődési központ nem jutott eszembe. A város vezetése számomra váratlanul arról tájékoztatott, hogy: tiétek a ház, formáljátok a képetekre, a gyerekek igényeire, legyen izgalmas, népszerű bábszínháza a győrieknek.”

Ezt elérték. Foglalkoztatnak tizenegy bábszínészt, kilenc műszaki munkatársat, sok tehetséges embert. Vannak a társulat folyton megújuló arculatát és szellemiségét őrző, formáló „törzstagok”, és nagyon fiatalok is. 

Egy szép mesebeli királylányt és királyfit jó, ha valóban fiatalok játszanak, mondja Kocsis Rozi. De azért is vannak természetes változások, mert a fiatalok esetenként más városban találnak partnert, élettársat. A társulat felfrissülése tehát természetes és kötelező, vérpezsdítő folyamat.

A bábszínház-igazgató nevéhez fűződő Győrkőcfesztivál háromszor nyerte el – nem gyermek, hanem művészi kategóriában – a kiváló művészeti fesztivál címet, s nemzetközi szinten is minősített fesztivál lett a Győrkőc.

„Ötletekben jó vagyok – állítja, és ezt bizonyította is Kocsis Rozi. – Bizonyára ezért is hívott meg Bolla Péter a  Mindent a Városért Lokálpatrióta Egyesület kulturális szekciójába. Egy hosszú távú kulturális stratégiát dolgozunk ki Fűke Gézával, a Győri Filharmonikus Zenekar, és Velekei Lászlóval, a Győri Balett igazgatójával, Nagy Balázs színművésszel. Mindhárman a korral haladó, az új megoldásokra, gondolatokra fogékony, kezdeményező emberek.”