Országos Víziközmű Szerelőverseny

Kiváló helyezést értek el a Pannon-Víz Zrt. szakemberei

Fotó: Pannon-Víz
Győr+
2022.09.26. 10:09

Mint minden évben, idén is megrendezésre került az Országos Víziközmű Szerelőverseny, a „Vízpróba”, ahol az ország valamennyi víziközmű társaságának csapatai mérték össze szakmai tudásukat, rátermettségüket a különböző feladatok megoldásában egy kétnapos verseny keretében.

2022 szeptemberében a Fővári Vízművek Zrt. és a MAVÍZ közös szervezésében 21 csapat vehetett részt a budapesti versenyen, ahol a szerelők szakmai újdonságokkal és új eszközökkel is találkozhattak a feladatok során.

A korábban megszokottól eltérően idén két különböző helyszínen versenyeztek a csapatok. Az első napon a Városligetben kijelölt versenypályán, a második nap pedig a Filozófusok kertjében, ahol festői kilátásban, a Grúber medence tetején teljesítették a feladatokat. A csapatoknak számos elméleti és gyakorlati feladattal kellett megbirkózniuk, amelynek megoldása meglehetősen széles körű ismereteket igényelt és fizikálisan is rendkívül megterhelő volt a versenyzők számára.

A Pannon-Víz Zrt.-t a Nyúli Üzemmérnökség csapata képviselte, akik remekül teljesítettek a verseny során és rendkívül szoros küzdelemben az előkelő 7. helyet szerezték meg. Munkatársaink emellett a Xylem Kft. különdíjában is részesültek.

Gratulálunk az elért szép eredményhez!

Büszkék vagyunk Társaságunk szakembereire és ezúton is köszönetet mondunk Horgány Attilának, Farkas Gábornak, Ancsin Andrásnak és Takács Zoltánnak, Nyúli Üzemmérnökségünk szakembereinek, a versenyen elért példaértékű eredményükért!

Forrás: Pannon-Víz Zrt.

Kapcsolódó témák: #pannon-víz | #szerelőverseny |