Kistestvért kapott a 750-es óriásfestmény

Németh Boglárka Németh Boglárka
2022.10.25. 18:19

Új alkotás díszíti a Városháza Bisinger termének falát. A Malasits Zsolt, festőművész által a város 750. éves jubileuma kapcsán készített óriásfestménye mellé, illetve annak kiegészítéseként újabb kép került a terembe. A festmény, az óriás kép kistestvére, ugyanazzal a technikával és hasonló motívumokkal készült. A művet egy győri vállalkozó finanszírozta, ünnepélyes átadására pedig kedd délután került sor. Az átadót követően a Gyárvárosiak Baráti Köre néhány szerencsés tagjának, Malasits Zsolt egyfajta tárlatvezetést is tartott a képek kapcsán.

Virág-Adorján Andrea, polgármesteri főbiztos fogadta a Városháza Bisinger termében az egybegyűlteket, aki arról beszélt, hogy már a 750-es alkotás is lenyűgöző, melyet a megbeszélések, tárgyalások során örömmel szemlélnek, hiszen mindig felfedeznek rajta valami újat. Az is szembeötlött számára, hogy lenne még hely a falon, hasonló alkotások számára.

“Ahogy ültünk nyilván felfedeztük, hogy hol nincs kép, nyilván valami hiányzik a szemnek, ekkor láttuk meg a rést a pajzson. Megkértük Művész Urat, hogy tervezzen oda is valamit, Malasits Úr pedig tervezett, ez nagyon jól sikerült, sokan azt mondták még jobban mint az előző. Ez a kistestvére a nagy képnek, nagy örömmel nézegetjük. Már felajánlották ennek a finanszírozását, így nem nekünk kellett kifizetni, hanem egy jó lelkű ember segített ebben. Ez jó emlék a 750-es évnek, melynek lehet még folytatása 751-ben is” – hangsúlyozta a polgármesteri főbiztos. 

A 750-es műre a város életének meghatározó része azaz a piac nem fért rá, Malasits Zsolt azonban pótolta az űrt, így a kis kép ezt a hiányosságot örökíti meg . “Ezen a témán gondolkodva, hogy mi kapcsolódik tematikusan a piachoz jutottam arra a következtetésre, hogy a kiskereskedelemmel és a vendéglátással nagyszerű barátságban van ez a piac téma. Maga a kép egy kisebb méretben ugyan, de ugyanazzal a koncepcióval került felépítésre. A folyó ugyanúgy megjelenik fő motívumként és ezen kívül még egy nagyon szép színkontrasztot is ad. Az idő itt is megjelenik: az éjszaka és nappal formájában egyszerre a képen. Egy nagyon bensőséges, kellemes, századfordulós, boldog békeidőket idéző hangulatot ad a kép, amire én a festése közben meg remélem a néző, a nézése közben is hát vágyakozva tekint” – számolt be a művész. 

A képet egy szabadhegyi építőipari cég finanszírozta.  “Nagyon örültünk, hogy ezzel tudjuk támogatni az önkormányzatot, többek között azért is, mert ebben a terembe több egyeztetés is zajlott az önkormányzat és közöttünk és úgy éreztük, hogy ez egy remek lehetőség, hogy kifejezzük egy kicsit a hálánkat az önkormányzat felé, mivel az utóbbi időben rendkívül pozitívan és rugalmasan áll hozzá a vállalkozói réteghez. Egyben támogatjuk azt, ha egy helyi művész támogatja az önkormányzatot, mert Győr városa ezt megérdemli”- mondta el a Győr+ Médiának Györkös Gábor, ügyvezető. 

A hivatalos átadást követően a Gyárvárosiak Baráti Körének néhány tagja részt vehetett egy ún. tárlatvezetésen, melynek során Malasits Zsolt kalauzolta el őket képzeletének tengerére és kifejtette az alkotások mögött rejtőző gondolatokat, továbbá elmagyarázta pontosan mi, hol, mit és hogyan ábrázol a festményeken. 

Kapcsolódó témák: #falfestmény | #Győr750 | #művészet | #városháza |