Kisebb helyen, családias hangulatban zajlik a Győri Könyvszalon

Szerző és fotó: Kóka Enikő
2022.11.19. 20:32

Idén is megnyitotta kapuit a XXI. Győri Könyvszalon, ezúttal más helyszínre, a Baross út 4. szám alatt elhelyezkedő Kisfaludy Károly Könyvtárba várják az érdeklődőket.

A belvárosi épület méreteiben jóval kisebb, mint az eredeti helyszín, így a programot is erre a térre szabták a szervezők. Habár idén nincsenek nagyszínpadi produkciók, és a megszokott könyvvásár sem a klasszikus formában várja a látogatókat, de a színvonal ennek ellenére is kiemelkedő és a rendezvények teltházzal zajlanak.

„A könyvszalonban minden szerzőnek megvan a maga közönsége, legyen az szépirodalom, vagy éppen szakirodalom. A jogtudománytól az irodalomtörténetig, a prózaíróktól a gyermekszerzőkig mindenki megtalálja a számára kedves műfajokat, és azt tapasztaljuk, hogy a közönség keresi is ezeket. Sőt, még a kevésbé ismert szerzők iránt is nagy az érdeklődés” – mondta el a Győr+ Média kérdésére dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi tér igazgatója.

Dr. Horváth Sándor Domonkos

Az idei könyvszalon, a könyvtár méreteinek köszönhetően, inkább tekinthető szerző-olvasó találkozónak, a győri alkotók például két önálló standdal is képviseltetik magukat, ahol az érdeklődők meg is vásárolhatják a kiadványaikat. „Örülök, hogy a helyszínváltozás nem okozott gondot sem a szerzőknek, sem a közönségnek, úgy tapasztaljuk az érdeklődés egyáltalán nem csökkent” – tette hozzá az igazgató.

Az infláció okozta áremelkedés a könyvpiacot is előbb-utóbb utoléri, amit az olvasók is meg fognak érezni. Ezért is olyan fontos, hogy újra fókuszba kerüljenek a könyvtárak, ahol egy beiratkozással, akár több ezer kötetet is kölcsönözhet az olvasó. „A könyveket tekintve jelen pillanatban húsz százalékos emelkedés észlelhető, a könyvpiaci keresletet még nem érintette meg jelentősebben az infláció okozta változás” – hangsúlyozta Horváth Sándor Domonkos – „ugyanakkor mi is tapasztaljuk, hogy az EU-s pályázat keretein belül készülő kiadványaink tekintetében már maga a nyomtatás az eddigi költségeknek a dupláját emészti fel. Ezeknél az EU-s kiadványoknál nem lesz észlelhető a drágulás, mert a könyvek díjmentesen lesznek elérhetők egy helytörténeti kvíz kitöltésével reményeim szerint decembertől” – emelte ki a könyvtár igazgatója.

A XXI. Győri Könyvszalon egészen vasárnap estig várja a látogatókat, és habár a helyszín kisebb, mint ahogy azt a korábbi években megszoktuk, a kapuk mégis a szokásosnál tágasabbra nyíltak, hiszen idén először lehetőség van online is betekintést nyerni a rendezvénybe. A rendezvényteremben zajló délutáni könyvbemutatókat élőben közvetítik a hivatalos Facebook oldalukon (https://www.facebook.com/gyorikonyvtar), a videók pedig később is visszanézhetőek.

A háromnapos, ingyenes rendezvény programjairól itt találnak részleteket: https://konyvszalon.gyoriszalon.hu/

Galéria: Kóka Enikő

Tv-s szerkesztő: Kárpát Zsolt