Ünnepélyes keretek között vette kezdetét a Győri Rotary Fröccsnapok programsorozata, amely immár hagyománnyá vált a város nyári eseménynaptárában. A megnyitó nap egyik leglátványosabb eleme a színes felvonulás volt: a résztvevők zenés kísérettel, vidám hangulatban vonultak végig a belvároson, hirdetve a fröccs kultúráját és a közösségi összetartozást.
A rendezvény méltó módon tiszteleg a fröccs megalkotója, Jedlik Ányos emléke előtt is. A hagyományokhoz híven a nyitónap egyik kiemelt momentuma volt a Jedlik-szobor megkoszorúzása.
Ezután a megnyitó ünnepség a Dunakapu téren felállított színpadon folytatódott, ahol elsőként Kósa Roland alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.

„Városunk nevében nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit itt, a 20. győri Rotary Fröccsnapokon, ahová a Rotary közössége invitált minket, hogy igyunk jó fröccsöt, élvezzük egymás jó társaságát, és mindeközben jótékonykodjunk is. Miközben készültem erre a beszédre, gondolkoztam azon, hogy miért a fröccs egy kiváló szimbóluma ennek a mai napnak és ennek a rotarys közös programnak. Ha azt mondjuk, hogy a bor egy nemes ital, akkor könnyű megvonni azt a párhuzamot, hogy a jótét cselekedet és a jótékonyság is egy nemes cselekedet. Ha azt mondjuk, hogy a szóda vagy a szikvíz frissíti és könnyíti a bort, akkor azt mondhatjuk, hogy a társadalom és a közösségünk az könnyíti és segíti a jótékony cselekedetet. És szerintem így adódik meg és jön ki az a szimbólum amit a fröccsnapok jelentenek. Fontos felhívnom a figyelmet, hogy ennél könnyebben jót tenni, mint ahogy a mai nap ezt tehetjük, nehéz, ugyanis nincs más dolgunk, mint fröccsözni és jól érezni magunkat, beszélgetni és mindeközben egy jó ügyet támogatni. Tehát kérek mindenkit, hogy érezze jól magát. Ne törődjünk az esővel, ugyanis a borunkban már eleve lesz egy kis víz, tehát ne zavarjon senkit, és érezzük jól magunkat ma és holnap a győri Rotary Fröccsnapokon.” – mondta a megnyitón az alpolgármester.

Dr. Fekete Dávid, a körzet önkormányzati képviselője köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Jedlik Ányos nélkül lehet, hogy sokkal később fedezik fel a szikvizet:
„Azt szoktuk mondani, hogy mi, győriek büszke lokálpatrióták vagyunk: büszkék vagyunk a városunkra, értékeinkre, és büszkék vagyunk a győri legendákra is. Rengeteg legendával büszkélkedhetünk az elmúlt évszázadokból – a Vaskakastól egészen a fröccs megszületéséig. Hiszen ha Jedlik Ányos bencés szerzetest a rendtársai nem zrikálják hosszú hónapokon keresztül itt, a bencés rendházban, akkor könnyen lehet, hogy hosszú-hosszú ideig a fröccsöt föl sem találják. Hiszen ahhoz, hogy megszülessen a szikvíz – vagyis legyen egy olyan megfelelő víz, amivel egy picit habosabbá, élvezhetőbbé, könnyedebbé lehet tenni a kiváló magyar borokat –, az is kellett, hogy a bencés atyák hosszú időn keresztül piszkálják Jedlik Ányost, hogy ugyan már találja meg annak a problémának a megoldását: ha a savanyú vizet nem lehet áthozni úgy a Bakonyon, hogy ne menjen ki belőle a szénsav, akkor azt itt kell előállítani.

Azt gondolom, ez is egy olyan legenda, amelyre közösen vagyunk büszkék. Egy szép történet a város életéből, amelyre fesztivált, közösségeket és valódi jótékonyságot lehet építeni. Azt kívánom mindenkinek, hogy érezze jól magát a következő két napban, kóstoljanak finomabbnál finomabb fröccsöket. Egy kitűnő borvidék is van itt a szomszédságunkban, tehát minden alapanyag adott ehhez – és természetesen éljünk a lehetőséggel, használjuk ki, hogy a fogyasztás mellett még jótékonykodhatunk is.” – mondta el dr. Fekete Dávid.
A Fröccsnapok ma és holnap is gazdag programmal, helyi borászok kínálatával és élőzenei koncertekkel várják a látogatókat a belváros szívében.
Galéria: O. Jakócs Péter
Galéria: Ábrahám Kitti