Felajánlás

Kétmillió forint adomány a Győr750-es kenyerekből

Fotó: Ács Tamás
Zombai-Kovács Ákos
2021.08.19. 16:35

Ahogy arról korábban több alkalommal beszámoltunk, Győr kenyeret kapott születésnapjára. A Pedró Pékség készítette a hagyományos kovászos búzakenyeret a város fennállásának 750. évfordulójára. A pékség tulajdonosa is szerette volna, hogy mielőbb újra megszólalhassanak a Városháza harangjai, ezért minden Győr750 kenyerükből 100 forintot felajánlottak a harangok elkészítésére. A Pedró 20 ezer darabot adott el a város kenyeréből, így 2 millió forintot gyűjtött a harangokra, amit csütörtökön adtak át a polgármesternek.

A Városháza előtti téren felállított asztalokra kikerült Győr város 750-es kenyere, csütörtök délután. Lezárult egy akció, amit a város egyik lekedveltebb péksége hirdetett meg.

Fotó: Ács Tamás

 „2 millió forint gyűlt össze ezeknek a kenyereknek az eladásából, amit nagyon köszönünk. Úgy gondolom, hogy a polgári felelősségvállalás egyik nagyon szép példáját láttuk, hiszen nem is hirdettük meg azt, hogy adományokat várunk a harangokra. Polgármesterként úgy gondolom, hogy ez a 750-es évforduló kiváló alkalom arra, hogy harangjátékot hozzunk létre a Városháza tornyában, a 37 harang elkészült és várhatóan szeptemberben fog megszólalni” – mondta az adomány átadásán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere.

A Pedró Pékség egy igazi családi vállalkozás és alapítása óta rendszeresen segíti a várost. Az ötletek mindig nagy sikert aratnak, persze ehhez pontos előkészítés és kivitelezés kell.

Fotó: Ács Tamás

Ennek a kenyérnek az ötlete már tavaly megfogalmazódott bennünk. Győrnek mindenképpen szerettünk volna adni egy ilyen egyedi terméket. Hiszen itt élünk itt dolgozunk és az összes tudásunkat beletettük ebbe a kenyérbe. Szerencsére nagyon ízlik a fogyasztóknak, ezért is tudtunk 20 ezer darabot eladni belőle. Ez egy vadkovászos kenyér, ami élesztő hozzáadása nélkül készült 3 fajta lisztből”– nyilatkozta Vajda Péter, a Pedró Pékség tulajdonosa.

Fotó: Ács Tamás

Mivel a 750-es kenyér a vásárlók körében nagy sikert aratott, a termék továbbra is a polcokon marad. Vajda Péter nem csak az akcióból befolyt 2 millió forinttal érkezett, hanem egy tésztából megformázott különleges harangot is készített.

Galéria: Ács Tamás

A Győr+ Televízió tudósítása itt látható:

Kapcsolódó témák: #adomány | #Győr750 |