A közösségi médiát már körbejárta a hír, a napokban pedig egyre aktívabbak a munkálatok a Szigethy Attila úti Tesco üzlet parkolójában. A lakosok a parkolókért aggódnak, azonban a kérdéses rész magánterület, így amit az üzlet csinál, jogszerű.
Különböző Facebookos csoportokban már sokszor téma volt az elmúlt hetekben, hogy a Tesco több győri üzleténél (a Szigethy Attila úti illetve a Mécs László utcai) lezárják a parkolókat, azok csak a vásárlók számára lesznek elérhetőek, két órán keresztül.
A lépés nem újkeletű, korábban Győrben a Pláza és az Árkád is úgy döntött: megszünteti a mindenki számára elérhető parkolást a saját területén.
A két érintett Tesco parkolójában néhány héttel ezelőtt megkezdték a munkálatokat, sorompó és tábla is van a helyszínen, az adyvárosi üzletnél pedig már egy őrbódé is áll a parkolóban. A terület egyébként magánterület, ott az önkormányzatnak, vagy bármelyik szervének sincs jogköre. A Szigethy Attila úti üzlet kapcsán több olvasónk is érdeklődött: mire számíthatnak, hiszen a környéken lakók közül sokan itt parkoltak idáig?
A témával kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a Tesco sajtószolgálatának, ahonnan azonban csak egy automatikus válaszemailt kaptunk, amiben az szerepelt: írjunk a sajtószolgálat címére, ha kérdésünk van.
Adyváros és Jancsifalu önkormányzati képviselője, Boncsarovszky Péter kérdésünkre viszont elmondta: tud az ügyről, és dolgozik a megoldáson, hiszen ő is több jelzést kapott. „Felvettem a kapcsolatot a céggel, egyelőre annyit mondhatok, hogy nyitottak voltak a megkeresésemre” – foglalta össze a képviselő.
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen szankciókkal tartják távol az autósokat a 2 óra hosszát meghaladó parkolástól, vagy hogy milyen díjon parkolhatnak ott tovább esetleg. A Tesconál afelől is érdeklődtünk, hogy a parkolókat csak a boltok nyitvatartási idejére korlátozzák-e, vagy folyamatosan le lesznek zárva. Amint választ kapunk, cikkünket frissíteni fogjuk.