Nagyné dr. László Edit születésnapján lett a város jegyzője

Két hölgy vezeti a polgármesteri hivatalt

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2021.10.17. 17:33

A közigazgatásban hatalmas tapasztalattal rendelkező jogász, Nagyné dr. László Edit lett Győr Megyei Jogú Város jegyzője. Az önkormányzatnál korábban a közigazgatási, majd a jogi és önkormányzati, mostani kinevezéséig pedig a hatósági főosztályt vezette. 2010-től 2011 végéig a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal főigazgatójaként dolgozott, komoly szerepe volt az okmányiroda kialakításában is. Három évvel ezelőtt a Köz Szolgálatáért Érdemjel Arany Fokozatával tüntették ki.

Kinek mondta el elsőként, hogy ön lesz Győr jegyzője?

Természetesen a családomnak, a lányomnak és a fiamnak mondtam el. A lányom elsírta magát örömében, a fiam pedig úgy férfiasan gratulált.

Fogalmazhatunk úgy, hogy szakmai karrierje csúcsára érkezett jegyzői kinevezésével? Ráadásul éppen a születésnapján, október 14-én lett hivatalosan a város jegyzője.

Feltétlenül a szakma csúcsának érzem ezt a feladatot. Rendkívül nagy megtiszteltetés, s természetesen igen komoly kihívás is ez a feladat.

Bizonyára könnyebbséget jelent, hogy az egész életét a közigazgatásban töltötte.

Igen, abból is harminc évet a győri polgármesteri hivatalban dolgoztam. Az utóbbi hét évben a hatósági főosztályt vezettem. Alapvetően jogász a szakképzettségem, kamarai jogtanácsos is vagyok, és ebből adódóan általában hatósági feladatokat láttam el.

Milyen szakmai elképzelésekkel indult a jegyzői pályázaton? Milyen változásokra, új hangsúlyokra van szükség a hivatalban?

Most az a legfontosabb feladatom, hogy részletesen áttekintsem a hivatalban zajló folyamatokat. Természetesen vannak már elképzeléseim, de polgármester úr azt kérte, hogy gondoljam át az egész hivatal működését, szükséges-e szerkezeti átalakítás, mert elégedetlen néhány stratégiai terület működésével, ezért a szakemberekkel egyeztetve fogom kialakítani a koncepciómat. 

Fotó: Marcali Gábor
Mit lát a legsürgetőbb feladatnak, hiszen 2022 választási év is egyben?

A legfontosabb feladatunk a választásokra való felkészülés, az ilyen jellegű előkészületek már zajlanak a hivatalban, ezt a munkát folyamatosan fogjuk végezni, hogy a választások zökkenőmentesen lezajlódjanak.

Jelentős változás az is, hogy az eddigi férfias vezetést követően most két hölgy vezeti a polgármesteri hivatalt. Milyen munkamegosztást tervez dr. Bakonyi Bernadett aljegyzővel?

Már egyeztettünk, de még a héten írásba is foglaljuk, hogy mely területek tartoznak a jegyzőhöz és melyek az aljegyzőhöz.  

Több mint másfél éve dolgozik együtt dr. Dézsi Csaba András polgármesterrel, milyen várakozásokkal tekint a közös munka elé? A hivatal szerkezeti átalakítását érintő kérdések mellett milyen további szempontokat fogalmazott meg a város első embere?

Polgármester úrral a hatósági főosztály vezetőjeként dolgoztam együtt az elmúlt időszakban. Neki a legfontosabb kérdése az volt, hogy milyen szervezeti változásokat képzelek el, hogy gondolom a hivatal szervezetének a kialakítását. Én elmondtam, hogy a jelenlegi felállást, tehát a főosztályi rendszert jónak, irányíthatónak tartom. Viszont elengedhetetlenül fontos tudni, hogy akkor működik jól a hivatal, a munkája akkor átlátható és szakmailag irányítható, ha megfelelő emberek vannak a tudásuknak, tapasztalatuknak megfelelő helyen. Ezt mindketten így gondoljuk, és ezért ebbe az irányba is haladunk előre.

Kapcsolódó témák: #interjú | #önkormányzat | #polgármesteri hivatal |